Számos kompromittáló felvételt foglaltak le a Roháč család dunaszerdahelyi házában, amelyek most az ügyészségen vannak. A Heti Válasz információi szerint Portik Tamás rendszeresen rögzítette Gyárfás Tamással folytatott beszélgetéseit.
Nem egy, hanem rengeteg kompromittáló hanganyaga van az ügyészségnek a Gyárfás–Fenyő-ügyben – közölte mai számában a Heti Válasz. A lap információi szerint a mostani botrány csupán egy mellékmozzanat egy még nagyobb horderejű ügyben, ám ennek részletei egyelőre államtitkoknak minősülnek. A 2000 és 2004 között készült felvételek a Roháč család dunaszerdahelyi otthonából kerültek elő.
Úgy tűnik, az ezredfordulón még körözés alatt álló, s ezért 2003-ig ismeretlen helyen bujkáló Portik Tamás valamennyi Gyárfás Tamással folytatott beszélgetését rögzítette. A felvételeken információink szerint Portik gyakran zsaroló hangnemben beszél Gyárfással, s úgy utasítgatja őt, mintha a beosztottja lenne.
Ismert, a Fenyő-gyilkosság végrehajtásáért tavaly Jozef Roháčot ítélte el a bíróság, a felbujtó kilétét akkor azonban még – hivatalosan legalábbis – homály fedte. A fordulat 2017. november 21-e után állt be az ügyben, amikor a bérgyilkos eljuttatott egy üzenetet a Hír TV Riasztás című műsorának.
A testvére által őrzött felvételen azt mondta: újraindult a nyomozás a Fenyő-ügyben, mert a felbujtó még nincs meg. A nyomozó hatóság régóta tudta, hogy Gyárfás áll a kivégzés mögött, de eddig nem léptek fel ellene – tette hozzá.
Idén márciusban Radnai László korábbi vallomásának megfelelően gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást mint Jozef Roháč közvetlen megbízóját, majd Gyárfás következett, amihez egy 2004-es hangfelvétel szolgáltatott alapot.
Portikról tudni lehetett: minden kapcsolatát igyekezett leinformálni, adatokat gyűjtött róluk, rögzítette a beszélgetéseiket. Erre utalt egy interjúban anyósa, Riskó Judit, de Fenyő János egykori bizalmasa, Perczel Tamás is tudott róla.
A napokban számolt be a PestiSrácok arról, hogy Brády Zoltán, a Kapu című folyóirat főszerkesztője 2004-ben dokumentumfilmet készített, amelyen Perczel Tamás beszélt többek között a médiacézár életéről, konfliktusairól és haláláról. Brády a portál kérdésére felidézte, az időközben elhunyt Perczel Gyárfást tartotta a gyilkosság három lehetséges megrendelője közül az egyiknek, s elszántan kutatott egy, szerinte az ügy megoldásához kulcsfontosságú hangfelvétel után.
MIÉRT MOST?
A Heti válasz forrásai szerint „Miért éppen most?” kérdésre adott választ nem a politikában kell keresni. A nyomozást a saját dinamikája vezette március végére, április elejére a gyanúsításig. Ameddig Gyárfás nem tett feljelentést tavaly, a rendőrségnek fogalma sem volt a hangfelvételek létezéséről. Az ORFK közlemény szerint a rendőrség 2017. október 31-én kezdett újabb nyomozásba a Fenyő-ügyben, Portik Tamást először március 22-én hallgatták ki.
Azok sem járnak jó níomon, akik szerint ez Pintér Sándor belügyminiszter személyes hadjárata, vagy az új kormány tagjainak megnevezése elé időzített taktikai lépés.
Mások mellett Riskó Judit és az alvilág valamikori pénztárosaként ismertté vált Lakatos „Kisbandi” András elmondásaiból tudható az is, hogy Portiknak kiváló rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatai voltak. Rendőrségi ügyekről akár néhány óra, a titkosszolgálatiakról néhány hét alatt szerezhetett tudomást, így sikeresen akadályozhatott minden ellene, vagy a szövetségesei, üzletfelei ellen irányuló eljárást.
Befolyására jellemző, hogy a 2008-ban két alkalommal találkozott a Gyurcsány-kormány Nemzetbiztonsági Hivatalának (NBH) akkori főigazgatójával, akiknek az utóbb nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyvek tanúsága szerint felajánlotta a segítségét az MSZP helyzetének megerősítése és a Fidesz választási esélyeinek gyengítése érdekében. A második alkalommal a Liszt Ferenc téri Menza étteremben jött össze Portik, Laborc Sándor és az egyik beosztottja.
A beszélgetés leirata szerint az NBH munkatársa Portik távollétében azt mondta a főigazgatónak, hogy „érdekes figura ez a Tamás gyerek”. Laborc erre azt válaszolta: „nagyon jól tudja ő, ha a másik oldal győz, akkor neki annyi”. Portik Tamás és a baloldal kapcsolata a 90-es évekre nyúlik vissza, vannak, akik szerint az olajszőkítésből származó pénz egy része a szocialistáknál landolt.
Érdemes megemlíteni ugyanakkor azt is, hogy nemcsak Gyárfásnak, hanem Portiknak is komoly ellentéte volt Fenyő Jánossal. Egy védett tanú a bíróságon beszélt arról, hogy jelen volt azon a találkozón a Portik érdekeltségébe tartozó Művészinas étteremben, amikor Portik kimondta Fenyő halálos ítéletét.
A tanú szerint Portik őrjöngeni kezdett, amikor megtudta, hogy a médiamogul Fenyő felrúgta a közös médiaterjeszkedésről szóló megállapodásukat, és kijelentette, hogy hazavágja a nagyvállalkozót.
0 Megjegyzések