Hirdessen itt

Fűszeres, pácolt karajszeletek a serpenyőből: belül szaftos, kívül hirtelensült

Ha nem akarsz sok időt a konyhában tölteni, a hirtelensült sertéskaraj jó választás.
Kevés munkával is készíthetsz ínycsiklandó fogást a hétvégi családi ebédekre. A fűszeres, hirtelensült sertésszelet nem lesz száraz, az íze csodás, és mosogatni sem kell utána. A visszamaradt zsiradékkal locsold meg a köretet, vagy készíts belőle mártást.

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg sertéskaraj
2 gerezd fokhagyma
2 ág rozmaring
1 evőkanál zsírbors

Elkészítés:

Ha szükséges, a karajt szeleteld fel, mosd meg, majd törölgesd át papírtörlővel. A hártyás szélét vagdosd be éles késsel, különben összeugrik sütés közben. Kicsit klopfold ki, sózd és borsozd meg ízlés szerint, mindkét oldalát dörzsöld be zúzott fokhagymával, és szórj rá rozmaringot. Takard le, és tedd a hűtőbe legalább egy-két órára, hogy a fűszerek jól átjárják. 

Rakd a zsírt egy nagyobb serpenyőbe vagy lábosba, forrósítsd fel, és pakold bele a karajszeleteket. Süsd lefedve öt percig, majd fordítsd meg a húst, önts alá kevés vizet, és a másik oldalát is pirítsd meg. Szedd a kész karajt papírtörlőre vagy tányérra, és a körettel együtt kínáld.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések