Az Európai Parlament a dublini reformtervezettel kapcsolatos döntést hozott. Ebben megszavazta, hogy kezdjenek el kidolgozni egy állandó, felső létszám- és időkorlát nélküli betelepítési tervet, amelyet minden uniós tagállamnak kötelező lenne elfogadni.
Amennyiben ez a terv megvalósul, szívó hatást fog kifejteni a bevándorlásra. Mind nagyobb tömegben kezdenek özönleni az Európai Unió felé a bevándorolni szándékozók. Azt pedig megtapasztalhattuk, hogy amelyik migráns bejut az unióba, azt visszaküldeni nem lehet, mert a kibocsátó országok a visszafogadást megtagadják. Ennek következtében az unióba bejutott minden bevándorló itt reked, lassan elárasztva egész Európát.
Mindezek következtében az európai civilizáció elpusztítása kézzelfogható közelségbe került. Jelenleg ott tartunk, hogy miután a migráció problémájára képtelen valós megoldásokat találni a torz liberális eszmék fogságában vergődő hatalom, csak pótcselekvéseket végez (a migránsok szétosztását erőszakolja, az európai határokat másokkal védelmezteti), ezért a nyugat-európai társadalmakban a migráció okozta feszültség egyre nő. Ennek az a következménye, hogy szinte minden nyugat-európai országban létrejött, és a perifériáról a választhatóságig erősödött egy-egy migrációellenes párt. Ám ezeknek számos nehézséggel kell szembenézniük.
A liberális hatalom politikusai például nagy jártasságra tettek szert a politikai harcokban, míg a perifériáról felemelkedett, a politikai küzdelem frontvonalába került pártoknak még tanulni kell a szakmát. Nehezen versenyezhetnek a liberális hatalom óriási erőforrásaival is. Aminek egyik következménye, hogy az új pártoknak meg kell küzdeniük a média ellenük folytatott propaganda-hadjáratával. Az új pártok mögött felsorakozó, hirtelen megnövekedett létszámú tömeg azonos álláspontot képvisel a bevándorlásellenesség vonatkozásában, más kérdésekben azonban eltérőek a vélemények, és ezt a tömeget nehéz egyben tartani. Ráadásul a társadalom tagjai még jólétben élnek, ezért félnek minden változástól.
Milyen stratégiát kövessenek a Nyugat-Európában megjelent migrációellenes és antiliberális pártok (belső erők), és a hasonló programot követő nemzetközi erők (külső erők)? Ahhoz, hogy erre a kérdésre helyes választ lehessen adni, elemezni kell az Amerikai Egyesült Államok legutóbbi elnökválasztásának a történéseit, és a Brexit is tanulsággal szolgál.
Az Amerikai Egyesült Államokban Donald Trump elnökké választása antiliberális áttörés volt. A győzelem egyik pillére lett a fékezhetetlen bevándorlás megállításának ígérete. A bevándorlás problematikája mellett azonban megjelentek konkrét antiliberális elemek is (bár már maga a bevándorlásellenesség is antiliberális elem, hiszen a liberálisok támogatják a bevándorlást). A nemzeti érdekekre hivatkozva például Trump kilátásba helyezte az alacsony munkabérek miatt külföldre telepített üzemek hazatelepítését, olyan adórendszer kialakításával, amely egyrészt kikényszeríti a hazatelepítést, másrészt csökkenti a középosztály adóterheit. A liberálisok jellemzően a globális folyamatokat támogatják, a középosztály lecsúszása ellen semmit sem kívánnak tenni. A leendő elnök jól érzékelte, hogy a torzan működő liberalizmussal szemben már hatalmas ellenállás halmozódott fel, a népnek elege volt a korlátlan migrációból, a véleményterrorból, a sajtószabadság megszűnéséből.
Az eredmény őt igazolta: hiába gondolta azt a média, hogy mindenható, hiába támadta a leendő elnököt minden módon és minden erővel, ez a népet nem érdekelte. Eddig az USA-ban csak két olyan pártra és jelöltekre szavazhatott a nép, akik el voltak kötelezve a liberális eszmék iránt. Most azonban valós alternatíva jelent meg, és a torz liberalizmust elutasító tömeg élt a lehetőséggel.
A Brexit ugyanakkor végül nem hozott antiliberális áttörést. A kilépésben több speciális angol probléma is szerepet játszott. Az angol politikai kultúra nem illeszkedett az európai politikai kultúrához. Az egykor hatalmas gyarmatbirodalom polgárai úgy érezték, hogy Anglia nem kapja meg az Európai Unión belül azt a tiszteletet, amelyet népességszáma, gazdasági súlya alapján megérdemelne. Az angol polgárok nehezen viselték, hogy belső társadalmi folyamataikat a brüsszeli bürokrácia határozza meg. A jelen elemzés szempontjából azonban leginkább az UKIP (a Függetlenség Pártja) sorsa a lényeges. Ez a párt volt az, amelyik az Európai Unióból történő kiválást propagálta. A párt a 2014-es európai parlamenti választáson megdöbbentő győzelmet aratott a hagyományos pártok felett.
A Brexit bekövetkeztével azonban mondanivaló nélkül maradt. Nem vállalta a migráció- és liberalizmusellenes programot, és ma már nem számottevő politikai tényező, miközben a két liberális alapon politizáló váltópárt visszavette meghatározó helyét az angol politikában. Veszélyes ez, mert miközben nő a bevándorlásellenesség, a feszültség az angol társadalomban, nincs politikai párt, amelyik ezt képviselné. Ettől függetlenül a Brexit-népszavazás eredményének az volt a döntő oka, hogy az angol nép hosszú évekig nem választhatott valós alternatívák közül.
Az elemzésnek ezen a pontján nagyon fontos tényt kell leszögezni. A liberális eszmerendszer számos eleme már beépült az európai kultúrába, és annak integráns részét képezi. Amikor a liberalizmus elleni küzdelemről írok, akkor ezen a liberális ideológia súlyos torzulása miatt létrejött ideológiai szörnyeteg elleni küzdelmet értem.
A belső és külső antiliberális erők helyes stratégiájának a meghatározásához figyelembe kell venni a hegemón helyzetbe került hatalom előző részekben ismertetett törvényszerűségeit. Amiből következik, hogy észérvekkel nem lehet hatni a káros folyamatokra, a személycseréktől semmilyen változás nem várható (a megüresedő helyet olyan személy tölti be, aki ugyanúgy elkötelezett az ideológia elvei iránt). A károkozó folyamatok tehát csak gyökerüknél fogva számolhatók fel. Meg kell szüntetni a liberális ideológia hegemón helyzetét, és fel kell számolni az ideológiát kiszolgáló rendszer működését.
A pártok politikájának döntő eleme tehát továbbra is a migrációellenesség kell legyen, mert ez növeli a pártok támogatottságát, és választási győzelemhez segítheti őket. Nem lehet azonban csak a migrációellenesség az egyedüli programpont, emellett komplex programot is ki kell alakítani. Ebben világossá kell tenni, hogy a nyugati társadalmak fő problémája a végletesen eltorzult liberális ideológia, és ezen ideológiát kiszolgáló állam, a „liberális demokrácia”.
Be kell mutatni, hogy a migráció első hulláma is a liberális demokráciák károkozó hatásának a következménye volt, amely a „demokrácia exportja” következtében alakult ki. Bizonyítani kell, hogy a liberális hatalom képtelen megbirkózni a migrációs válsággal, csak pótcselekvésre képes. A program antiliberális része az ellenzék támogatójává teszi a véleményterror és a sajtószabadság megszűnése miatt lázadozó tömegeket is.
A komplex programnak gazdasági és szociális résszel is kell rendelkeznie. Be kell mutatni, hogy a nyugati társadalmak polgárai súlyos gazdasági és szociális veszteségeket fognak elszenvedni. A migráció okozta problémák kezelése hatalmas összegeket emészt fel. A migránsok integrációja, szociális és egészségügyi ellátása rendkívül sokba kerül. Óriási kiadásokat jelentenek a biztonsági intézkedések. Hatalmas összegeket kell kifizetni Törökországnak és Líbiának azért, hogy feltartóztassák a bevándorlókat.
Az ellenzék programja ezen a vonalon is felívelő pályát ígér. Ki kell alakítani azokat a médiafelületeket, ahol az ellenzék véleménye torzítás nélkül képes megjelenni. Világossá kell tenni a pénzügyi szereplők előtt, hogy a liberális demokráciák mindenképpen bukásra vannak ítélve, ezért az ellenzék támogatása hasznos befektetés. Folyamatos kapcsolatot kell kiépíteni egymással a különböző nemzetek belső, antimigrációs és antiliberális erőinek, hogy adott esetben egymást segítve, közösen léphessenek fel. Meg kell találni azokat a karizmatikus politikusokat, akik ezt a politikát képesek megjeleníteni.
A liberalizmus elleni küzdelem legfontosabb külső erejét a visegrádi országok adják, elsősorban a bevándorlással kapcsolatos azonos álláspontjukkal. Egyes kérdésekben számos ország csatlakozik hozzájuk. A magyar kormány ennek a küzdelemnek meghatározó ereje. Ám az eddigiek mellett új feladatot is el kell vállalnia. Nyugat-Európa sorsa ugyanis ugyanolyan fontos számunkra, mint hazánk sorsa, mert ha a nyugat-európai civilizáció elbukik, magával rántja hazánkat is. Most már nemcsak azért kell küzdeni, hogy akaratunk ellenére hazánkba ne telepíthessenek bevándorlókat, de a polgárok akarata ellenére Nyugat-Európába se. Minden antiliberális, migrációellenes erőt össze kell fogni.
Az Európai Parlament döntése után valószínűleg felgyorsulnak majd az események, hazánknak is gyorsabban kell reagálnia. Változtatni kell azon a helyzeten, hogy a brüsszeli politika diktál, támad, mi meg csak védekezünk. El kell kezdeni aktívan, megelőző szándékkal fellépni. Meg kell oldani, hogy a külső antimigrációs, antiliberális erők valós álláspontja eljusson a nyugat-európai polgárokhoz. Ehhez nagy médiafelület kell. Közeli és folyamatos kapcsolatot kell kialakítani a nyugat-európai, antiliberális erőkkel, hisz végső fokon az ő sikerükön is múlik a mi sorsunk. Fontos az információ áramlásának a biztosítása, ehhez pedig információs központ kialakítása szükséges. Ez a központ figyeli és összegyűjti azokat a fontos történéseket, amelyekről a liberális sajtó hallgat, vagy amelyeket eltorzítva jelenít meg. Az információkat el kell juttatni a „belső erőkhöz” és a nyugat-európai polgárokhoz is. Kongresszusokat kell szervezni, ahol a különböző nemzetek antiliberális és bevándorlásellenes pártjainak küldöttei ki tudják cserélni gondolataikat, tapasztalataikat. Ez azt is segíti, hogy ezen pártok közt a folyamatos kapcsolattartás alakuljon ki.
A világban zajló folyamatokat pontos előrelátással mutatja be Samuel P. Huntington az 1996-ban megjelent, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvében. Gondolatmenetének a lényege: a világ államait nyolc civilizáció egyesíti majd, amelyek nem követik okvetlenül az országhatárokat. Az egyesülés alapja a történelmi és kulturális azonosság, amelyet a vallási újjáéledés tovább erősít. A nagyhatalmak versengését a civilizációk küzdelme váltja fel, amelyek összecsapása elkerülhetetlennek látszik.
Ha ez bekövetkezik, és addigra a liberális demokráciák nem tűnnek el, helyüket átadva az erős nemzetek hatékony közösségének, amelyek azután létrehoznak egy valóban erős és hatékony Európai Uniót, ütőképes hadsereggel, amely képes megvédeni Európa népeit és kultúráját – akkor az európai civilizáció lesz az első, amelyet felszámolnak.
0 Megjegyzések