A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Venezuela bevezeti a "Petro" nevű kriptovalutát, mellyel Trump "pénzügyi blokádja" ellen veszik fel a harcot

Nicolas Maduro venezuelai elnök vasárnap bejelentette, hogy az ország saját kriptovalutát vezet be, az úgynevezett “Petro”-t, amelyhez az ország hatalmas természeti erőforrásai adnak fedezetet.
“Venezuela bejelenti saját kriptovalutájának létrehozását. Petro-nak fogják hívni. Lehetővé teszi számunkra az innováció új formáit az ország gazdasági és társadalmi fejlődésének nemzetközi finanszírozása terén,” – mondta Maduro vasárnap egy nyilatkozatban az állami VTV műsorszolgáltatóban, idézte az El Periodico. (1)

A hetenként jelentkező “Vasárnap Maduroval” című műsorban megjelent venezuleai elnök bejelentette az új kriptovalutát, melynek értéke az ország óriási olaj- és gázkészleteihez, valamint ásványi vagyonához lesz kötve, beleértve az aranyat is, és amelynek célja hogy “előmozdítsa az ország monetáris szuverenitását, pénzügyi tranzakciók lebonyolítását és az ország ellen irányuló pénzügyi blokád legyőzését“.

Az Egyesült Államok által vezetett gazdasági szankciók folytán a venezuelai nemzeti valuta, a Bolivar értékének mintegy 57 százalékát vesztette el az elmúlt négy hétben, jelentette a Reuters.

“Egy pénzügyi háborúval állunk szemben azon ország ellen, amelyet elítélünk. Vannak olyan üzletemberek, akiket Donald Trump blokádja nem érint, és ezzel csatlakozhatunk a 21. századhoz,” – tette hozzá Maduro, ahogyan azt a Panorama idézi. (2)

Maduro egyben jóváhagyta a BlockchainBase megfigyelőközpont létrehozását, amely felügyeli az új kriptovaluta fejlesztését és bevezetését, jelentette a La Patilla. (3)

Az OPEC tag Venezuela a világ bizonyítottan legnagyobb kőolajkészleteivel büszkélkedhet, de 2014 óta küzd a csökkenő olajárak miatt.

A WTI ár jelenleg 58,36 dollár/hordó, míg a Brent valamivel jobban boldogul 63,73 dollárral. A venezuelai kőolajár jelenleg 50,15 dolláron áll, ami fenntarthatatlan szintet jelent az ország rossz gazdasági kilátásai és az amerikai finomítókra való túlzott támaszkodás miatt az olaj feldolgozása terén. (4)

Eközben a Bitcoin által vezetett kriptovaluta piacok fellendülést mutatnak, rekord magasságokat érnek el és nagyobb, kiszámíthatatlan mozgásokat produkálnak, ami az elmúlt hetekben az egész világon vezető hírnek számított. (5)

(1) – http://www.elperiodico.com/es/internacional/20171203/maduro-anuncia-la-creacion-del-petro
(2) – http://www.panorama.com.ve/politicayeconomia/Maduro-anuncio-la-implementacion-de
(3) – https://www.lapatilla.com/site/2017/12/03/gobierno-bolivariano-lanza-la-criptomoneda-petro
(4) – https://oilprice.com/oil-price-charts#prices
(5) – https://www.rt.com/business/411819-venezuela-launch-petro-cryptocurrency/

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések