Mindenki tudja, milyen érzés tudattal rendelkezni: ez a személyes tudatosság magától értetődő érzése, amely tulajdonképpen annak érzetét adja, hogy mi rendelkezünk a mindennapi gondolatainkkal, érzelmeinkkel és tapasztalatainkkal, melyeket magunk irányítunk.
A legtöbb szakértő úgy véli, hogy a tudat két részre osztható: a tudat (vagy személyes tudat) tapasztalatára és a tudat tartalmára, amelyek olyan dolgokat tartalmaznak, mint a gondolatok, hiedelmek, érzések, észlelések, szándékok, emlékek és érzelmek.
Megj. Én ezt úgy fogalmaznám meg, a személyes “én vagyokság” érzésére és az elme tartalmára, beleértve az érzelmeket is. (A cikkbe tűzdelve ezek a saját gondolataim a témában.)
Könnyen feltételezhetjük, hogy a tudatosság (elme) tartalmát valahogy a személyes tudatosságunk, (a Tudat) választja, okozza vagy ellenőrzi – végül is a gondolatok addig nem léteznek, amíg nem gondoljuk őket. De a Frontiers of Psychology című tudományos folyóiratban megjelent új kutatómunka azt állítja, hogy ez tévedés. (1)
A kutatás eredményei azt sugallják, hogy nem a személyes Tudat-osságunk hozza létre, okozza vagy választja a hiedelmeinket, érzelmeinket vagy észlelésünket. Ehelyett a tudat tartalmát a “jelenetek mögött” az agyunk gyors, hatékony, nem tudatos rendszerei hozzák létre. Mindez a személyes tudatosságunk beavatkozása nélkül történik, amely passzívan ül az utasülésen, amíg ezek a folyamatok zajlanak.
Egyszerűen fogalmazva, nem tudatosan választjuk meg gondolatainkat vagy érzéseinket, hanem felismerjük őket.
Megj: Erre más tudósok végeztek már kísérleteket, amik azt mutatták, hogy egy végrehajtandó cselekvés, hamarabb történik meg, mint ahogyan az arról való döntés megszületik. Vagyis a döntés, csak “döntődik” majd az elme azt kisajátítja magának és úgy magyarázza, mintha az övé lett volna. Ez pedig igen súlyos kérdéseket vet fel a szabad akaratról és arról mennyire is vagyunk urai az életünknek.
A személyes narratíva
Mindez sokakban felvetheti azt a kérdést, hogy a gondolataink, az érzéseink és az észleléseink valójában honnan származnak. A két professzor azt állítja, hogy a tudat (elme) tartalma a tapasztalataink, érzelmeink, gondolataink és hiedelmeink egy részhalmazává válik, amelyeket az agyunkon belüli nem tudatos folyamatok generálnak.
Megj.: A gondolatok, csak úgy jönnek, maguktól keletkeznek és az egész gondolkodási folyamatunk, valamint az ezek alapján megjelenő érzelmi világunk, csak úgy létrejön, automatikusan.
Ez a részhalmaz egy személyes narratíva formáját ölti, amely folyamatosan frissül. A személyes narratíva a személyes tudatosságunkkal párhuzamosan létezik, de az utóbbi nincs befolyással az előbbire.
A személyes narratíva azért fontos, mert ez biztosítja a tárolandó információkat az önéletrajzi emlékezethez (a történet, amit önmagunknak mondunk önmagunkról), és módot ad arra, hogy másoknak kommunikáljuk azokat a dolgokat, amelyeket észleltünk és tapasztaltunk.
Megj.: Tulajdonképpen ez a mi történetünk, amit mesélünk magunknak és másoknak. Ez az élet amit élünk és a személyiségünk, ami mindeközben alakul és formálódik.
Ez viszont lehetővé teszi számunkra, hogy túlélési stratégiákat hozzunk létre; például megtanuljuk megjósolni a többiek viselkedését. Az ilyen interperszonális képességek segítik az olyan társadalmi és kulturális struktúrák fejlődését, amelyek az emberiség túlélését évezredeken keresztül támogatták. Tehát a két professzor azzal érvel, hogy az a képesség, hogy kommunikáljuk a személyes narratíva tartalmát – és nem a személyes tudatosságot -, az emberek számára egyedülálló evolúciós előnyöket biztosít.
Mi a lényeg?
Ha a tudatosság tapasztalata nem ad különleges előnyt, akkor nem világos, mi a célja. De mint egy passzív kíséret a nem tudatos folyamatokhoz, a két tudós nem gondolja, hogy a személyes tudatosság jelenségének célja van, ugyanúgy, ahogy a szivárványoknak sincs. A szivárványok egyszerűen a napfény tükröződése, fénytörése és szétszóródása révén jönnek létre a vízcseppek segítségével – ezek közül egyik sem szolgál különleges célt.
Megj.: Véleményem szerint a kutatók, itt némileg tévednek a következtetés levonásával. Valószínűleg azért, mivel még mindig a gondolati-érzelmi világgal azonosítják önmagukat, illetve az embert. Már pedig logikus, hogy ha a gondolati és érzelmi világ állandóan változik, mégpedig csupán a külső behatások következtében, mintegy automatikusan, a Tudat pedig ami mindezek mögött változatlanul jelen van, azt kell jelentse, valójában ez a Tudat vagyunk Mi MAGunk.
Ezért a kérdés, hogy “mi a tudat értelme”, eleve hibás. A Tudatnak, nem értelme van, hanem AZ vagyunk. Az a fundamentum, ami mintegy jelen van a testbe és gondolai, érzelmi világgal felruházódik. Ezek a test élete folyamán folyamatosan változnak, majd a halál után, abban formában ahogyan ismerjük, megszűnnek. A Tudat pedig egyszerűen elhagyja a testet.
A kutatásaikkal, tulajdonképpen a régi indiai guruk és a világszerte lévő hasonló bölcsek tanításait igazolják. Főként az advaita, a taoista és a zen buddhista tanítok fejtették ezt ki részletesen. Sőt ennél részletesebben és pontosabban. Már csak azért is, mert komplexebb a lényünk. Nem csak test-gondolat-érzelem, valamint a Tudat, hanem köztük vannak még más finomabb testek is, amik szintén elhagyják a testet a halál után. Azonban még mindig rendelkeznek egy egészen másféle gondolati-érzelmi világgal. A Tudatnak ezekhez is hasonló a viszonya, mint a sűrű testi létezéshez. A legtöbb vallás odáig jut el, hogy ezt a finom-testet azonosítja lélekként és az ember végső lényegeként. Azonban e mögött, még mindig ugyanaz a Tudatosság van jelen, aki/ami valójában vagyunk.
Csak kivételesen ritka adottságú bölcsek jutottak tovább, mélyebbre a Létezés titkaiba. Mivel azonban amit megtapasztaltak, túl van az elmén, a gondolati világon, ezért azt az elmével nem is lehet pontosan elmagyarázni, csak némiképp, gondolatokkal, érzésekkel körül írni azt. Így megérteni sem lehet másnak. Egyetlen esélye az egyénnek, ha ő maga személyesen is megtapasztalja mindezt. A tanítók ezért különféle megközelítéseket, módszereket, gyakorlatokat dolgoztak ki, amik hozzásegíthetik az embert az ilyen személyes tapasztalatokhoz. Egy-egy bölcs iskolája pedig ilyen gyakorlatok és tanítások sorozatára épült, melyek fokozatosan segítik el az egyént mindennek a személyes megtapasztalásához, pontosabban a felismeréséhez.
A különféle vallásokat pedig épp azok a tanítványok alakították ki a Mester halála után, akiknek mindez nem sikerült. A szavak rabságába ragadt féligazságokat adták tovább teljes igazságként és a megvilágosodás irányába segítő gyakorlatokból sokszor, csak félre értelmezett rituálék lettek. A félig sem megértett tudásuknál fogva félrevezetődve pedig, megpróbálták magyarázni az élet dolgait és különféle szabályokat, dogmákat alkottak. Ezzel végképp eltávolodtak az eredeti tudástól és létrehozták a vallásokat, majd utána az egyházakat is.
Oakley és Halligan következtetései a szabad akarat és a személyes felelősség fogalmaival kapcsolatos kérdéseket vetnek fel. Ha nem a személyes tudatosságunk irányítja a személyes narratíva tartalmát, amely tükrözi gondolatainkat, érzéseinket, érzelmeinket, cselekedeteinket és döntéseinket, akkor talán nem is kellene felelősséget vállalnunk értük?
Ennek kapcsán azt állítják, hogy a szabad akarat és a személyes felelősség olyan fogalmak, amelyeket a társadalom hozott létre. Mint ilyenek, oly módon épülnek fel, ahogyan látjuk és megértjük magunkat, mint egyén, és mint faj. Ennek következtében azokban a nem tudatos folyamatokban képviseltetik magukat, amelyek létrehozzák a személyes narratívánkat, és ahogyan ezeket a narratívákat másokkal közöljük.
Megj.: Épp ezért alapvető témája minden vallásnak a bűn és a szabad akarat fogalmai, azok magyarázata és a hozzájuk való viszonyulás mikéntje. A Jézusi tanítás például ezzel kapcsolatban, nagyon praktikus és gyakorlatias. Jézus a korabeli világ viszonyaihoz igazítva vezette az embereket az úton. (Ennek kifejtése, messze meghaladja egy ilyen cikk kommentálásának kereteit.) Sajnos a halála után ugyanaz történt, az ő esetében is, mint fentebb írtam a többi nagy bölcs tanításaival. E mellett azonban azt gondolom, a lényegét megértve, mégis, mind a mai napig nagyon jól működő rendszer lehet. Már ha nem veszik el az egyén, a későbbi egyházi tanítások és dogmák szövevényébe.
Csak azért, mert a tudat az utasülésbe került, nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a fontosabb mindennapi fogalmakról, mint például a szabad akaratról és a személyes felelősségről. Ezek valójában bele vannak ágyazva a nem tudatos agyrendszerünk működésébe. Jelentős céljuk van a társadalomban, és mély hatással vannak arra, ahogyan megértjük önmagunkat. (2)
(1) – https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fpsyg.2017.01924/full
(2) – https://theconversation.com/what-if-consciousness-is-not-what-drives-the-human-mind-86785
0 Megjegyzések