„Tucatnyi, álarcot viselő ember Molotov-koktélokkal dobált meg egy göteborgi zsinagógát szombaton késő este”
„Izraeli zászlókat égettek két hétvégi tüntetésen Berlinben, a tömeg pedig percekig a “halál a zsidókra” rigmust skandálta, illetve a militáns palesztinok által gyakran fenyegetésként kiabált mondatot: „Zsidók, emlékezzetek Kajbárra, újra eljön Mohamed serege!”
Két hír az elmúlt hétből.
Az Európában élő muszlimok felháborodását az váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök a héten elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Tehát az USA elnöke nyilatkozott egy közel-keleti ügyben, ennek okán randalíroznak kultúránk gazdagítói Göteborg és Berlin utcáin, melyek, legjobb tudomásom szerint nem amerikai és nem is közel-keleti, hanem svéd illetve német városok. Logikus…illetve…biztosan van, aki talált benne logikát, nekem nem sikerült…
Nézzük a reakciókat, amelyek éppúgy nélkülözik a logikus gondolkodás minden morzsáját, mint maguk az események, szóval a mindenben értelmet kereső kedves olvasó nem fogja érteni. Teljesen kontextustalan. Mint egy beillesztett párbeszéd egy modern drámában, aminek a történethez egyébként semmi köze. Jobban is tesszük, ha a következőkre – ép eszünk védelmében – performanszként, és nem politikai nyilatkozatként tekintünk.
Tehát:
„Rettentően fel vagyok háborodva a zsinagóga elleni támadás és a zsidók elleni erősz@kra uszító szólamok miatt a malmői demonstráción. Antiszemitizmusnak nincs helye a svéd társadalomban. A tetteseket felelősségre kell vonni. Minden demokratikus erőnek együtt kell építenie a toleráns és nyílt társadalmat, ahol mindenki biztonságban érezhetné magát.” (Stefan Löfven svéd miniszterelnök)
Itt ezt a pársoros nyilatkozatot irodalmi művet egy érdekes, feszülő ellentétpár egymás felé irányuló ereje hatja át. A tetteseket elítélő első rész és a toleráns, nyílt társadalom építésére buzdító zárás feloldhatatlan ellentétének dinamikája felkavaró, katartikus élménybe vezeti az olvasót.
Aztán:
„Sigmar Gabriel alkancellár közölte, hogy Németország jogállam, amely nem tűr el ilyen cselekedetet. Aki pedig mégis erre vetemedik, nemcsak Izraellel helyezkedik szembe, hanem az ország alaptörvényével is. Heiko Maas igazságügyi miniszter pedig azt mondta, hogy
az antiszemitizmus minden formája támadás valamennyiünk ellen, és a zsidók elleni gyűlöletnek soha többé nem lehet helye Németországban.”
Értjük, ez teljesen logikus. Ebben az esetben viszont a tettek és a szavak között érezzük a fent említett ellentétpár megjelenését. hasonlóan a cirkuszi bűvészhez, aki nyilván nem tud kendőből nyulat, majd abból papagájt varázsolni, holott szavaival határozottan ezt állítja. Ha a német szövetségi kormány ugyanis annyira nagyon felelősséget érez az ország zsidó lakosai és általában állampolgárai iránt, akkor viszont miért veszélyezteti évek óta az életüket olyan emberek behozatalával, akik kimondva, még csak nem is titokban, a halálukat kívánják?
Az európai kormányok és maga az EU a kontrollálatlan bevándorlás elősegítésével valamint az iszlamizációhoz való csendes asszisztálással (elsősorban oktatási és kulturális területen) egy évezredes konfliktust importált Európába. Ezt a konfliktust ha a helyszínen nem sikerült többezer év alatt feloldani, akkor nyilván itt sem fog. Lesz viszont újabb ürügy terrortámadásokra, „demonstrációnak” nevezett utcai zavargásokra, európai emberek megtámadásra.
Végezetül ide kívánkoznak a Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre szavai A végső kocsma című könyvéből, amely az író 2002 és 2009 közötti naplójegyzeteiből készült:
„Európa, gyerekes és öngyiIk0s liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tárja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri”
A mi felelősségünk, hogy az eljövendő évszázadok történészei az író szavait mint figyelmeztetést, és ne mint beteljesült jóslatot értelmezhessék!
0 Megjegyzések