A szociáldemokrata Martin Schulz pártja kongresszusán bejelentette, hogy 2025-re létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat. Ennek megvalósításában a németek tökéletes egyetértésben fognak cselekedni a francia Emmanuel Macron elnökkel.
Jean-Claude Juncker elnök szeptember 14-i uniós előadásában pedig arról beszélt, hogy az unió gazdasága kiváló állapotban van, valamint megszűnt az euroszkepticizmus, Európában mindenki tele van önbizalommal, és mivel a brexittárgyalások is jó úton haladnak, elérkezett az idő a föderális Európa létrehozására.
Persze az első gondolat, ami ennek kapcsán eszünkbe jut, hogy abból, amit Juncker kijelentett, valójában semmi nem igaz. Az unión belül igazán jól csak a német gazdaság teljesít, de az is azért – ahogy Sigmar Gabriel német szociáldemokrata külügyminiszter utalt is rá –, mert jó Németország földrajzi elhelyezkedése, és ezzel összhangban a Kelet-Közép-Európába kihelyezett termelőtevékenysége jelentősen járulhat hozzá a német gazdaság erősödéséhez. De hol sikeres például a görög gazdaság? Államadóssága 177 százalék, továbbra is hatalmas a munkanélküliség, és gyakorlatilag stagnál a gazdaság. Vagy hol a megoldás az olasz bankválságra?
Az euroszkepticizmus csökkenését, és azt, hogy óriási lenne az európaiak önbizalma, egyetlen nemzetközi elemzés sem támasztja alá. Ezek után a valódi kérdés, hogy miért is akarják az EU vezetői hirtelen felgyorsítani a teljes centralizációhoz vezető folyamatot. Érdemes ismét a német külügyminisztert idézni. A december 4–5-i, berlini külpolitikai fórumon elhangzott beszéde szerint az Egyesült Államok egyre inkább nem szövetsége, hanem versenytársa az EU-nak, Kína pedig szét akarja szakítani az Európai Uniót a 16+1 kezdeményezésével, amelynek keretében közvetlen kapcsolatot létesített 16 kelet-közép-európai országgal. A külügyminiszter szerint ez megengedhetetlen, Kínának tiszteletben kell tartania, hogy „egy Európa” van, így nem lehet külön-külön tárgyalni egyes országokkal.
Ez a gondolat nagyon hasonlít arra, amelyet korábban Juncker fogalmazott meg, és amelynek alapján bizottsági előterjesztés is történt: eszerint azokat a beruházásokat, amelyeket az EU vezetése „stratégiainak” minősít, csak EU-s intézményi felülvizsgálat és engedély alapján lehetne megvalósítani. Ez a kezdeményezés elsősorban az EU-n kívüli, különösen a kínai beruházások megnehezítését célozza. Persze az, hogy mitől stratégiai egy beruházás, nincs világosan és egyértelműen meghatározva.
A külügyminiszter szerint a változó nemzetközi környezetben az EU-nak elsősorban magát kell megerősítenie, és ehhez centralizáltabbá kell válnia, egyre több döntést kell központilag meghoznia. A vezetőerő pedig Németország és Franciaország kell hogy legyen. Így fogalmazott: a németeknek késznek kell lenniük arra, hogy európaiként harcoljanak saját jövőjükért, összhangban a francia elnök európai víziójával, amelynek lényege „a sokkal integráltabb Európa”.
Milyen lépéseken keresztül akarja az EU Bizottsága, hátterében az erős német–francia érdekekkel megvalósítani a föderális, erősen centralizált Európai Egyesült Államokat?
2012-ben létrejött az Európai Stabilitási Mechanizmus, amelynek feladata volt, hogy a gazdasági válságba került országok problémáira megoldást keressen. Ezt a szervezetet 2019–2020-ra Európai Valutaalappá kívánják fejleszteni, amely átvenné az amerikai dominanciájú Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepét. 2019-re létre kívánják hozni az EU-s pénzügyminiszter pozíciót.
Az uniós pénzügyminiszter feladata lenne a nemzeti költségvetések ellenőrzése, felülvizsgálata és engedélyezése. Ezzel gyakorlatilag kivennék a nemzetállamok kezéből az önálló gazdálkodás lehetőségét. 2018 végére befejeznék a bankuniót, és 2019-re „meggyőznék” azt a nyolc országot, amely még nem csatlakozott az eurózónához, hogy adja fel nemzeti valutáját.
Ha pedig már mindenki benne van az eurózónában, akkor gyakorlatilag a pénzügyi és költségvetési szabadság is megszűnik, miközben az EU-n kívüli országokkal való nemzetközi gazdasági kapcsolatok létesítésének és beruházási megállapodások kötésének joga is központosításra kerül. Ezzel pedig szinte már készen is van az Európai Egyesült Államok. Tegyük hozzá, hogy az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani már azt is bejelentette, hogy szükség lesz arra, hogy az EU közvetlenül is adót vessen ki az uniós polgárokra.
A lényeget röviden összefoglalva így néz ki az Európai Egyesült Államokra vonatkozó terv és a megvalósításához vezető út. Nagyon meglepődnünk persze nem kell, hiszen a téma már hosszú ideje a levegőben volt. A gyorsítás lehetőségét a britek távozása teremtette meg. Velük ugyanis ezt a tervet soha nem lehetett volna kivitelezni. A helyzet most adott. Az ellenálló országokat egyrészről különböző álindokokkal meg lehet fenyegetni, illetve meg lehet próbálni pénzzel megvásárolni. Szóba került ugyanis, hogy az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges gazdasági felzárkózást jelentős anyagi támogatással tenné vonzóbbá az EU vezetése.
Az igen eltérő fejlettségű országok esetén azonban a gyors és valós felzárkózás ilyen rövid időtávon nem képzelhető el. De az is kétséges, hogy a központosított, föderális uniót – amely egy nagyobb és zártabb rendszer, ezért valószínűleg a mostaninál is jobban gátolja a helyi kezdeményezéseket – hogyan lehetne a mostaninál sokkal okosabban és hatékonyabban irányítani, gazdaságát innovatívabbá, sikeresebbé tenni?
Stratégiai döntéshez érkeztek tehát az EU nemzetállamokban gondolkodó tagországai. Elhiszik-e a német–francia vezetésű EU-nak, hogy hosszabb távon jobb lesz nekik, ha csaknem valamennyi gazdasági és politikai döntésüket átengedik egy erős gazdaságú magnak? Mit gondolnak arról, hogy egy ilyen rendszerben milyen eséllyel képviselhetik saját állampolgáraik érdekeit, illetve, hogy a centralizált döntéshozatal mellett, amelyben nyilván a migráció kérdése is központi hatáskörbe kerül, megtarthatják nemzeti kultúrájukat?
Ha pedig a kérdésekre adott válasz nem győzi meg őket arról, hogy az Európai Egyesült Államok létrehozása számukra is előnyökkel jár, lesz-e elég erejük és szövetségesük ahhoz, hogy megakadályozzák a föderalista törekvéseket, és a folyamatokat az erős nemzetállamok erős szövetségének létrehozása irányába mozdítsák.
Európai Egyesült Államok, vagy erős nemzetállamok szövetsége: ezek azok a jövőt meghatározó utak, amelyek között választani kell. A választás pedig döntő hatással lesz mindannyiunkra.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár
0 Megjegyzések