Szinte az összes képviselői helyre nacionalista politikus került a korzikai időközi választások után, Emmanuel Macron francia államfő pártja csúfosan leszerepelt. A szavazás eredményeképp ugyan nem került távolabb Párizstól a hagyományosan rebellis sziget, de ismét előtérbe került a szigorúan központosító francia politika reformja.
Az új képviselő-testületben a 63 tagból 41-en valamelyik nacionalista pártot képviselik, Macron pártja hat helyet szerzett, ami még akkor is roppant csekély eredmény, ha tudjuk, hogy az új formációknak – főleg az anyaországból érkezetteknek – nincs sok esélyük Korzikán.
A szigeten a mostani voksoláson a két aktív nacionalista párt, a Femu a Corsica eddiginél nagyobb autonómiát követelő hívei, valamint a Corsica Libera függetlenségért harcoló közössége egy ernyő alatt (Pe a Corsica) indult. A tömb a mostaninál nagyobb autonómiát akar elérni, de a függetlenség távol van a szigettől, s egyelőre nem is kívánnak efelé haladni.
Korzika belső viszonyai nagyon összetettek. 1975-ig Provence-Alps-Cote d’Azur tartomány részeként kormányozták, majd kettéválasztották a szigetet északi és déli körzetre. 2003-ban népszavazáson utasították el a lakosok a két korzikai körzet egyesítését, ami egyben lehetőséget adott volna nagyobb arányú önkormányzatra. A politikai elit viszont támogatta az ötletet, ennek eredményeként tartották meg a mostani szavazást, és kapott az eddiginél sokkal nagyobb támogatást a lakosságtól az autonómiára törekvő ernyőszervezet. Korzika a többi francia tartománynál nagyobb önkormányzatisággal bír, ehhez azonban rengeteg vérnek kellett folynia.
A Pe a Corsica vezetője, Gilles Simeoni például annak az Yvan Colonnának volt az ügyvédje, aki 1998-ban szerepet játszott Claude Érignacnak, Korzika akkori prefektusának megölésében. Yvan Colonnát 2007-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, támogatói ma is úgy tartják, hogy nemzeti hős, akit politikai okokból tartanak fogva. Simeoni 2015-ben azt mondta, hogy Colonnát ki fogja hozni a börtönből, és a Pe a Corsica egyik célkitűzése is a politikai foglyok kiszabadítása. Simeoni szerint nagyjából harminc korzikai van jelenleg börtönben politikai okokból, Párizs viszont semmit se tesz Korzikáért.
Elemzők rámutatnak, hogy a függetlenség támogatói jószerivel mind fiatalok, akik úgy nőttek föl, hogy hősökként tisztelték a harminc éve folyó fegyveres harc résztvevőit, akik felgyújtották a franciák házait, és megpróbálták elűzni a betelepülőket a szigetről. A korzikai függetlenség azonban csak úgy lenne realitás, ha a korzikaiaknak lenne megfelelő bevételük a turizmus mellett is, márpedig nincs. A sziget belső részének fejlesztése régi gondja a korzikaiaknak, Párizs lassú reagálását pedig azzal magyarázzák, hogy valójában nem akar rajtuk segíteni, hiszen megszálló hatalom.
0 Megjegyzések