A 2018-as választás után újra előveszi a kormány a korábbi tervért, miszerint az energetika, a média és a bankszektor után az élelmiszer-kiskereskedelemben is magyar tulajdonosokat hozzon helyzetbe a mostaniak rovására – írja a Magyar Nemzet több forrásra hivatkozva.
Már érkeztek komoly jelzések a tulajdonosok felé, hogy gondolkodjanak el: jobb időben eladni az érdekeltségeiket, ha megkeresik őket- hivatkozik egyik forrására a napilap. Egy másik forrás szerint a Lidl és az Aldi lehet célkeresztben, ugyanakkor a Magyar Nemzet információi szerint egyelőre egyiküktől sem érkezett jelzés az adott ország diplomáciai képviseletéhez, hogy kormányzati nyomást tapasztalnának.
A napilap emlékeztet, hogy a magyar kiskereskedelemben a külföldi tulajdon aránya különböző számítások szerint már így is valamivel 50% alatt van, de a piacot mégis a nagy multik, a Tesco, az Auchan, a Spar, a Lidl és az Aldi uralja. A magyar áruházláncok, mint a Coop, a CBA vagy a Reál jóval kisebb bevételt termelnek, sőt, a kis boltok valójában az életükért küzdenek a piacon, és egyre nehezebben bírnak az emelkedő bérekkel.

0 Megjegyzések