Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Nem ilyen országért harcoltak – brit veteránok vonulnak majd fel a dzsihadisták ellen

Néhány hete az angol futballszurkolók 10000-en vonultak fel Manchester utcáin, augusztusra a brit veteránok 30000-es fevonulást terveznek. Ébredezik Anglia!
Az háborút megjárt katonák óriás kampányba kezdtek és többtízezres tüntetést akarnak összehozni a nyár végére. Szerintük az iszlám dzsihadisták komoly fenyegetést jelentenek az országukra.

A Veteránok a Terrorizmus Ellen nevű csoportosulás 8500 taggal rendelkezik immáron és egy petíciót kívánnak majd beadni a kormány számára. Elfogadhatatlannak tartják, hogy több, mint 3000 extrém dzsihadista él Nagy-Britannia területén.

A szurkolókhoz hasonlóan több ezer résztvevőre számítanak, becsléseik szerint 30000 fő gyűlhet majd össze augusztus 5.-én a Downing Street-en a Parlament előtt.

Elmondásuk szerint az “frusztrálja” legjobban őket, hogy a potenciális terroristák úgy mozoghatnak az európai államok között, hogy a rendőrségi megfigyelés alatt állnak és elkövethetnek különféle akciókat. Felajánlották a kormány számára azt is, hogy fegyver nélküli (Home Guard-ot) alakulatot hoznának létre a rendőrség munkáját segítve.

A szervezők azt is elmondták, hogy az utcai járőröket is fel kellene jobban szerelni. Pl. a londoni terrortámadást meg lehetett volna előzni egy sokkolóval.

Sean Smart, az egyik társszervező szerint: „Néhányan közülünk mindössze két évet szolgált, míg mások, pl. jómagam, 24 évig voltam katona, hogy megvédjem a hazámat és Európát a terrorizmustól.”

A volt SAS hős Phil Campion, a csoport hivatalos szóvivője, azt mondta: „Nem teszünk faji vagy politikai megkülönböztetéseket – az az érdekünk, hogy az emberek biztonságban legyenek az Egyesült Királyságban.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések