A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse. A székely-magyar rovás a kialakulásától kezdve folyamatosan használatban lévő, ma is élő írás, amely egyrészt a magyar írások közé, másrészt a rovás íráscsaládba tartozik.
A kereszténység felvételével és a latin nyelv, írás -mint diplomáciai nyelv- használatával a rovásírás a nemesek köréből lassan eltűnt, de a köznép továbbra is használta. A legelterjedtebb, a szakma által támogatott nézet szerint a magyar rovásírás az arámi eredetű türk írás egyik családjához tartozik. Ezt az írást a magyarok több csoportja használta, s mindennapi használatra alkalmas írásként a székelyek őrizték meg. A legrégebbi feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba, például fába, csontba, kőbe és fémbe karcolva, illetve vésve lehet megtalálni. A középkortól megjelenik a kézzel papírra írott változata, a jelenkorban pedig a nyomtatott és digitális formája is.
Az egyik eredetelmélet szerint a székely-magyar rovásírás közvetve a birodalmi arámi írásból eredt. Simon Péter, Varga Géza, Szekeres István és mások szerint a székely írás egy ősi, szó- és mondatjeleket alkalmazó írásból származik, amelyet a magyar nyelv számára fejlesztettek ki. A székely-magyar rovás nem azonos sem a nagyszentmiklósi kincsen is látható az írástörténeti szakirodalom egy részében „tiszai írás” néven tárgyalt kárpát-medencei rovásírással, sem a kazáriai rovásírással. A rovásírásról Kézai Simon után több magyar történetíró is megemlékezett, többek közt Thuróczi János 1488-as művében is: „a mi időnkben is e nemzet egy része, amely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jeleket ró fára, és az efféle írásmóddal betűk gyanánt él.”
Őt a sorban Bonfini, Oláh Miklós, Szamosközi István és mások követik.Tudományos igényességgel első ízben Thelegdi János, majd Bél Mátyás írta le. Ezt követően Orbán Balázs néprajzkutató fedezte fel az énlakai feliratot is székelyföldi kutatóútja során 1864-ben, amely ekkor az egyetlen eredetiben fennmaradt és ismert rovásemlékünk volt. Ezt követően Szabó Károly kísérelte meg a kétkedőkkel szemben bebizonyítani a székely írás létezését (Vásáry István, 1973.). Az 1800-as évek végén Nagy Géza vetette fel egy előadásában (amelynek a szövege nem maradt ránk) a jelformák felületes hasonlósága alapján, hogy az akkor még megfejtetlen ótürk írás a székely írás őse lehet. Fischer Károly Antal 1889-ben jelentette meg „A hun-magyar írás s annak emlékei” című tanulmányát, amiben a különféle betűalakok összehasonlítását végezte el, valamint összegyűjtötte az általa ismert lényeges leleteket.
Sebestyén Gyula érdeklődése már a 20. század kezdete előtt a rovásírás felé fordult, míg végül 1909-ben kiadta a „Rovás és rovásírás” nevű kötetét, amelyben egybegyűjtötte mindazt a tudományos eredményt, amit addig ő és elődei elértek. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából ezután jelentette meg a „A magyar rovásírás hiteles emlékei” című művét (1915). Ebben meglehetősen szigorúra szabta a »hitelesség« követelményét, ami a kor hamisítási botrányai után meg is érthető. A könyv albumszerűen tartalmaz hasonmásokat az eredetikről.Jelenlegi tudásunk alapján valószínűbbnek látszik, hogy a székely-magyar rovásban meglévő, de a Kárpát-medencei rovásból hiányzó jelek meg voltak az onogurok által a 7. század közepén a Kárpát-medencébe behozott írásukban, a közelítőleg rekonstruált * protorovásban, így a székely-magyar rovás esetleg a *protorovás közvetlen leszármazottja.
Vékony Gábornál használt kazár írás mai megfogalmazásban a steppei rovásssal azonosítható. Vékony felhívta a figyelmet a Homokmégyi írásemlék különlegességére. Ez összefüggésben lehet azzal a ténnyel, hogy ez az írásemlék a Kazár Kaganátuson kívüli területről származik.
Varga Géza a hun, avar, ogur/szabír és kazár írásemlékeken több tucatnyi székely-azonos jelformát mutat fel s a szójeleket alkalmazó írásemlékek némelyikét magyarul olvassa el (l. az Így írtok ti c. kötetében, vagy a Magyar hieroglif írás c. kötetének kéziratában!). A rovásírás származásáról szóló „türk elmélet” szerint a székely-magyar rovás a belső-ázsiai türk írással áll kapcsolatban. Az elgondolást Nagy Géza vetette fel (az 1800-as évek végén tartott előadásának nem maradt fenn a szövege), a vázlatos kidolgozása pedig Sebestyén Gyulától és Németh Gyulától ered. A türk eredeztetés elméletének kidolgozói törekedtek olyan származáselmélet megalkotására, amely a magyarság általuk feltételezett uráli származtatásával és (időben és földrajzilag egyaránt feltételezett) rövid pályafutásával összeegyeztethetőnek látszott.
Az ótürk eredeztetés-elmélet követői szerint a székely írás az alfabetikus írások közé tartozik, elvont őse a föníciai ábécé – így rokonságban áll a héber írással, a latin ábécével és a többi jelentős ábécével is. A magyarsághoz hosszú vándorút során jutott el az írástudás: először az arámiak (arameusok) átvették a föníciaiaktól az írást (arámi ábécé); tőlük a szíriaiak (szír ábécé); majd a szogdok (szogd ábécé); és végül a különféle török népek (türk írás).
Az ótürk kapcsolatról a rovásírás eredetéről szóló művekben:
Sebestyén Gyula 22 ótörök, illetve székely betű között állapítja meg, hogy a betűpár „egymással rokon”
Németh Gyula négy székely jel esetében (n, s, sz, ë) tökéletes egyezést figyel meg, de kétségtelennek látja, hogy „nagyjában a többi egyeztetés is helyes”.
Ernst Doblhofer 14 betűpárt rokonítana egymással.
Sándor Klára a négy tökéletes egyezés mellett az írásszabályozó elvek („graphotactics”) részleges párhuzamosságára figyelmeztet.
Varga Géza, Szekeres István és Simon Péter 1993-ban (a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben) több székely jelet mutatnak fel, amelyek nem találhatók meg az ótürk, vagy a sémi írásokban, de megtalálhatók jóval korábbi írásokban, például a sumer írásban, a kínai írásban, vagy a hettita hieroglif írásban. Simon Péter e kötetben felsorolja azokat az okokat, amelyek miatt az ótürk eredeztetés nem lehetséges.
Róna-Tas András még tovább csökkenti a párhuzamot: „A keleti türk rovásírással kifogástalanul csak két igen egyszerű betű (az sz és az n) egyeztethető”.
A türk elmélet szerint a magyar törzsek 600 körül vették át a rovásírást, amikor délnyugatra, a Fekete-tenger keleti partvidékére költöztek korábbi területeikről. A székely-magyar rovásírás az elmélet szerint a türk írásból ered: ezt a göktürkök földrajzi értelemben vett közelsége is bizonyítja. 13 rovásjel meglehetősen hasonlít a fentebb említett írásrendszer betűire; néhány azonban feltehetően a görög ábécéből ered, mint például az F ‘F’. A fennmaradó, nem kis rész valószínűleg belső fejlődés eredménye.
A korábbi kutatásokat összegző Sándor Klára így foglalja össze a türk kapcsolatot: „a székely rovásírás nem vezethető ugyan le közvetlenül a keleti türk rovásírásból, de a kettő távolabbi rokonsága is nehezen cáfolható a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján.” Magyarán, a székely és a türk írás között nem szülő-gyermeki, hanem közös őssel rendelkező unokatestvéri viszony áll fenn.
Ne csak olvasd, add is tovább!
0 Megjegyzések