Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Egy 37 éves molenbeeki férfi volt a keddi merénylő

Egy 37 éves molenbeeki férfi volt a kedd esti brüsszeli merényletkísérlet feltételezett elkövetője – jelentette szerda reggel a VTM belga közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva.
Jan Jambon belügyminiszter korábban arról számolt be, hogy a hatóságok azonosították a tettest, de a személyazonosságát még túl korai lenne nyilvánosságra hozni.

A tárcavezető emellett bejelentette, hogy a történtek ellenére továbbra is hármas, azaz “súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét.

A belga főváros Molenbeek nevű negyede azután került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, hogy kiderült, hosszabb-rövidebb időre többen is megfordultak ott a 2015-ös párizsi és a tavalyi brüsszeli merényletek elkövetői közül.

Ne csak olvasd, add is tovább!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések