Nemrég tartották a családok világkonferenciáját Budapesten. A számos tartalmas előadás mellett feltűnő, hogy hiányoztak a negatív felhangok. Az előadók pozitív értékek mentén tették le a voksukat, és lehet, hogy több előadás egyháziasabb jellegű volt, de a demokrácia jegyében a családot pártoló intézményeknek joguk, sőt kötelességük megnyilvánulni akkor is, ha ez éppen az európai főáramlatba nem fér bele.
Az alapprobléma a demográfiai tél megoldása. Ez a kontinensünk előtt álló legnagyobb kihívás, jövőnket, kultúránkat ez fogja meghatározni. Két homlokegyenest ellentétes álláspont áll szemben egymással. Vannak olyanok, akik a migrációval próbálják megoldani a demográfiai gondokat, vannak, akik családpolitikával. Először személyesen 2011-ben, Londonban találkoztam a kérdéssel, az ottani újságok arról cikkeztek, hogy kevés a gyermek, és olyan bevándorló családokat kell a harmadik világból behívni az országba, akik hajlandók lennének szülni.
Európa-szerte helye lenne egy olyan értelmes vitának, amely azt elemezné, hogy a két szemlélet mellett, illetve ellene mi is szólna. Ezt azonban a politikai korrektség béklyója valószínűleg megakadályozná. Itthon a tudományos igényű felmérések szerint a családban gondolkodók jelentős túlsúlyban vannak, és lényegében ezt tükrözik a kormányzati intézkedések is. Mégsem fordult meg eddig az alapvető születési trend. Nagy kérdés, hogy a legszemélyesebb közügynek számító családalapítást miként is lehetne kormányzati központi intézkedésekkel befolyásolni.
Hogyan is lehetne központilag behatolni a legszemélyesebb magánszférába? Valószínűleg a politikum által közvetlenül sehogy. A kulcs a közhangulat-változásban van. Európai példák is rendelkezésre állnak, hogy a korábban rettenetes demográfiai mutatók a közhangulat változása nyomán miként változtak meg (Baltikum).
Korábban a magyar családtámogatási rendszerről elmondható volt, hogy ugyan példamutatóan sokrétű volt, alkalmazkodva a sokféle család helyzetéhez, csak éppen nem volt benne elég pénz. Manapság ezt orvosolandó, a kormány a GDP egyre nagyobb hányadát forgatja bele a családtámogatási rendszerbe. Felismerve azt az evidenciát, hogy ha a demográfiai trendeken nem sikerül alapvetően változtatni, akkor nem lesz, aki több évtized múlva megtermeli az akkor éppen aktuális egészségügyi rendszer, vagy éppen a nyugdíjszisztéma költségeit.
Szintén helyesen realizálták a döntéshozók, hogy az esetleges migrációval a gyermektelenségen hosszabb távon nem lehet segíteni. Sajnálatos módon igen ritka példa annak a Romániában letelepedett (egyébként keresztény) orvosnak az esete, aki tudását és tehetségét az ottani mentőszervezet, majd az egészségügyi ellátás fejlesztésébe tette bele. Nem véletlenül is mondják a Maros megyei (kezdetben az állami ellátással párhuzamosan, de hatékonyabban működő) mentőszolgálat igénybevételekor még mostanság is az ottani székelyek, hogy jön az „Arafat".
Meg kell emlékezni arról, hogy dicséretes, hogy a határon túli magyar családok számára is nyílik a kapu a családtámogatási rendszer viszonylatában. Merthogy együtt könnyebb.
Hazai vizekre evezve, nem feledve, hogy hány hazai család kapott az elmúlt években hatékony segítséget, felmerülhet, hogy miként lehetne esetleg még javítani. Jobban figyelembe lehetne venni a felsőoktatásban tanuló gyermekek után a családtámogatási rendszer elemeit. Több család küszködik azzal, hogy több gyermeket nevelve azok kikerülnek az adókedvezmény és a családi pótlék rendszeréből, ha betöltik 18. életévüket.
Pedig egy felsőoktatásban tanuló diák utáni költség sem kevesebb, mint egy pelenkásé. Akkor is, ha elvileg dolgozhatna az illető gyermek. Igen bőkezű lett a lakhatás támogatása is. Itt is lehetne bővíteni. Számos nagycsalád él például lerobbant tanyákon az Alföldön, de az ingatlan besorolása miatt sokan a csokot nem tudják igénybe venni a több gyermek ellenére sem.
Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a nagyon szerény jövedelemmel rendelkező családok esetében az adókedvezmény nem segít. Nagy juttatás az iskolai étkezésen és a tankönyvtámogatáson keresztül nyújtott segítség vagy az üdülés támogatása, de érdemes lenne a családi pótlék emelésén is elgondolkodni. Persze itt elvi ellentét van a „munkaalapú társadalom" szemléletével. De igaz az is, hogy manapság már munkaerőhiány van, vagyis lényegében aki akar, az talál munkát.
A civil családszervezeteknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy elősegítik a közhangulat család- és gyermekbarátabb irányban történő elmozdulását, helyi és nemzetközi szinten egyaránt. Európában igen kevés lehetőséggel rendelkeznek azok a szervezetek, amelyek a hagyományos, azaz a férfi-nő alapú családszemléletben gondolkodnak. Az Európai Bizottság igen bőkezű azokkal a családszervezetekkel, amelyek nem „kirekesztők" az egynemű párok felé. Azt hiszem, a választóvonal és a probléma nem is különféle társadalmi igényeket megjelenítő, és ezáltal eltérő szemlélettel rendelkező civil szervezetekkel van.
Az, hogy például a családról Európában más és más családszervezetek eltérően gondolkodnak, természetes. Melyek a valódi civil szervezetek ismérvei: tagságuk van, önkéntes vezetők az irányítók, és olyan értékeket jelenítenek meg, amelyekre az emberek részéről igény van. Ez az amatörizmus sok előnnyel jár. Hátránya viszont, hogy a sokszor a létfenntartó munkájuk mellett tevékenykedő civil vezetők a média kezeléséhez nem értenek. Sokan nem tudnak jól nyilatkozni, nincs érzékük a médiához. Jómagam tizenegy évig voltam civil vezető társadalmi munkában, négy évig vezettem a NOE-t (Nagycsaládosok Országos Egyesülete), öt évig a KCSSZ-t (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége). A bejövő támogatásokról, aláírásommal, a szervezeteknek pontosan el kellett számolniuk az adóhatósággal.
Meglepődve hallottam azonban, hogy létezhetnek olyan NGO-k (non-governmental organizations – nem kormányzati szervezetek), amelyek nem kötelesek az esetleges külföldi támogatásokról részletesen beszámolni, pontos finanszírozásukat homályban hagyva. Könnyen elhihető, hogy ezek a szervezetek nem hazai, hanem külföldi érdekeket szolgálnak. Ezért teljes mértékben korrekt a most megszavazandó civiltörvény. Valóban, a magyar lakosságnak joga van megtudni, hogy az ország közhangulatát kik és miért akarják esetlegesen más országokból befolyásolni. Az is jó kérdés, hogy ezen szervezeteknek mekkora a tagsága és önkénteseinek száma, mekkora a vezetőinek fizetése? Mennyire szervezett a médiahátterük?
Végezetül egy olyan példát említenék az európai viszonyokra, amelyet érdemes az itthoni közvélemény tudomására hozni. Brüsszeli keltezéssel, ez év május 29-i dátummal egy nemzetközi emberjogi szervezet (AEDH – The European Association for the Defense of Human Rights) kiadott egy jelentést, amelyben elmarasztalta Romániát. A szervezet leírása szerint 1989 óta követik az emberi jogok alakulását Közép- és Kelet-Európában. Szokás szerint a jelentés tárgya a családon belüli erőszakot elszenvedett nők mellett a melegeket ért támadás volt. A magyar etnikumú pártot külön megemlítik, hogy támogatta a román parlamentben a férfi és nő közötti házasság megerősítését szolgáló népszavazási kezdeményezést.
Az állásfoglalás sok kérdést felvet. Mennyi lehet a melegek száma Romániában? Persze nem tudom, de kívánom nekik, hogy minden más román állampolgárhoz hasonlóan éljenek békességben és elfogadásban. Fel kell tenni a kérdést, hogy számuk valóban összemérhető-e a százszor akkora létszámú és nagyobb súlyú, ezer éve ott élő magyar kisebbségével, amelynek jogsérelmei vajon miért nem érik el adott esetben ennek a szervezetnek, és egyáltalán, az uniós döntéshozóknak az ingerküszöbét? Most éppen a marosvásárhelyi magyar utcanévtáblákat cserélik románra, provokálva a lakosság felét kitevő magyarságot. Emellett a jelentésben a család miért megint a családon belüli erőszak (amely kétségkívül létező jelenség) és a nők jogai révén kerül elő?
Például a férfiaknak nincsenek jogai? Vagy éppen mindkét félnek kötelességei? Nem szempont, hogy családban élni jó? Vagy az Európai Parlament miért a melegjogokkal foglalkozik olyan Európán kívüli országokban, mint például Indonézia vagy éppen Csecsenföld, miként tették a Magyarországot elítélő határozat előtti ülésnapon? A grémiumot nem éppen az uniós állampolgár őshonos romániai magyar kisebbség sorsa kellene hogy érdekelje? De említhetnénk más kisebbségi csoportokat is persze.
A világ így nem maradhat, ez a család- és észellenes kultúra nem tarthatja fenn önmagát sokáig. Történelmi távlatban jó eséllyel Európa iszlamizálódása fog változást hozni, kérdés, hogy mely területeken fog ez bekövetkezni. A mostani irányvonalról orvosi praxisomból a következő bugyuta, de mégis ideillő történet jut az eszembe. Leszoktató foglalkozás keretében egy csoport alkoholfüggő betegnek egy boncolásról készült filmet vetítettek le. Ebben egy alkoholbetegségben elhunyt személy májelváltozásait taglalták. Többen azt a következtetést vonták le, hogy a továbbiakban nem fognak májat enni.
A szerző orvos, tiszteletbeli elnök (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége)
0 Megjegyzések