Egy gyulai, aki az oroszoktól megvásárolta Amerikának Alaszkát

Százötven évvel ezelőtt, 1867. március 30-án írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében az Amerikai Egyesült Államok megvásárolta Oroszországtól Alaszkát. Az üzlet előkészítésében oroszlánrésze volt a gyulai születésű Pomutz Györgynek.

Pomutz György 1818. május 31-én született Gyulán, román családban. Az anyakönyvbe a családi hagyományoknak megfelelően románul, Georghe Pomuţ néven jegyezték be. Apja Wenckheim József patkolókovácsa volt.

Pomutz György Pesten jogot tanult, majd a végzés után királyi ügyész lett, később pedig ügyvédi irodát nyitott a fővárosban.

A szabadságharc kitörésekor beállt honvédnek, s még abban az évben hadnagyként tért vissza Gyulára, ahol a román ajkú gyulaiakat és kétegyháziakat arra buzdította, hogy álljanak be a honvédseregbe. A világosi fegyverletétel Komárom várában érte, ahol a parancsnok, Klapka György a város rendőrfőnökévé nevezte ki, századosi rangban. Klapka és a császári adminisztráció közötti megegyezés alapján menlevelet kapott, de román származása miatt – miután a románok a szabadságharcban a magyarok ellen fogtak fegyvert – nem sok jóra számíthatott, ezért Újházy Lászlóval, Kossuth komáromi kormánybiztosával elhagyta az országot.

Több szabadságharcossal Amerikába emigrált, ahol magyar kolónia létrehozását határozták el. Azt tervezték, hogy oda gyűjtik össze a szabadságharc menekültjeit, s ott várják ki az újabb felkelésre kínálkozó alkalmat. Néhány napos New York-i tartózkodás után 1850 májusában Pomutz három társával nyugatra indult, s Iowa államban megalapították New-Buda (Új-Buda) települést, ahol több ezer hektáron kezdtek gazdálkodni. Közülük a jóravaló, szeretetre méltó, szerény Pomutz Györgynek volt a legkevesebb érzéke a földműveléshez, inkább olvasott és írt, s tartotta a lelket a többiekben.

Xantus János, a világjáró természettudós 1854-ben néhány hetet a fennmaradással küszködő Új-Budán töltött, s ott szerzett tapasztalatai alapján így írt Pomutz Györgyről: „amikor maga desperált (kétségbeesett), mindenkit ví­gasztalt; amikor belőle a remény szikrája is kihalt, másokat fényes, rózsás reményekbe ringatott; amikor csontja fázott, másokat takargatott és melegített; amikor neki csizmája sem volt, mások pamlagait húzdalta be; amikor neki ágya sem volt, másoknak épített fényes szereket; amikor neki kenyere sem volt, a nőknek itt-ott virágos kerteket arrangírozott (rendezett el)”.

Az amerikai kormány 1850-ben elismerte Új-Buda létét, ami nagy lendületet adott a kis magyar kolónia törekvéseinek. Az álmok szövögetésében Pomutz járt élen, aki telepeket és városokat álmodott a pusztaság helyére. Egyik barátjával megrajzoltatta a leendő Új-Buda térképét, amelyre terek, parkok, széles sugárutak még könyvtár is felkerült. A tereknek nevet is adott: Egyetem tér, Bem tér, Kossuth tér. (A nagy tervből azonban végül alig valami valósult meg: mindössze nyolc ház épült fel.)

A kis magyar kolónia tagjai azt szerették volna, ha Kossuth is odaköltözik, és oda összpontosul az emigráns magyarság. A kormányzó 1851/52-es amerikai útja során találkozott Pomutzcal és Újházyval, akiknek értésükre adta, hogy az ellenállást Európában kell megszervezni. Újházy ekkor elhatározta, hogy feladja álmait, így értékesítette Új-Budán lévő földjeit, és 1953-ban áttelepült Texasba, ahol tovább gazdálkodott.

Az igazi csapást azonban nem Újházy távozása, hanem az észak és dél között 1861-ben kirobbant polgárháború mérte a településre. A gazdálkodáshoz nem, a fegyverforgatáshoz annál inkább értő magyarok az északiak oldalán beálltak katonának. Pomutz 1861 novemberére megszervezte a 15. iowai gyalogezredet, s a magyar szabadságharcban szerzett katonai tapasztalatait hasznosítva csapatával sikert sikerre halmozott, amivel kivívta beosztottai és felettesei elismerését.

Az egyik napiparancs így írt róla: „nemcsak főhadsegédi minőségben teljesített szolgálatokat, hanem feltűnt kiváló mérnöki tehetségével is; várakat és védőműveket erősített meg, kötött össze, és nagyszerű belső mellvédek helyét állapította meg, s fel is építette ezeket.”

Ennek is köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, a hadnagyi rendfokozattal hadba szálló Pomutz 1864 novemberében már ezredes volt, s ezredével részt vehetett a győztesek washingtoni díszszemléjén. A következő évben a szenátus tábornokká nevezte ki. (A nyolcszáz magyar önkéntes közül ketten altábornagyi, öten pedig dandártábornoki rendfokozatig vitték, utóbbiak egyike volt Pomutz.)

Ezrede feloszlatása után, 1865 júliusában visszatért Új-Budára, de nem sokáig maradt ott, mert Andrew Johnson elnök 1866. február 16-án kinevezte Szentpétervárra konzulnak, ahol később főkonzul lett. Pomutz nyolc nyelven beszélt, a magyar és a román mellett angolul, franciául, németül, oroszul, továbbá még két szláv nyelven. Mint főkonzul, részt vett az Alaszka eladásáról folyó tárgyalásokon Oroszország és Amerika között, s oroszlánrésze volt abban, hogy a terület végül az Egyesült Államokhoz került.

Nagyrománvárosban 2007-ben avatták fel Pomutz György mellszobrát.

Forrás: beol.hu