Nem is mumus a gyerekek körében a szövegértés, sőt, izgalmas feladatnak tartják! Ez egy városi szövegértési versenyen derült ki.
Hogyan készül a csoki? Hogyan tisztálkodtak elődeink régen? – ezek Patkós Bence és Dékány Emese kedvenc témái, ha a szövegértést gyakorolják az iskolában. – Nem is volt még „nem izgalmas” szöveg azok között, amit olvastunk – mondja Jakab Sándor, aki a szolnoki Kodály iskola negyedikes tanulója, csakúgy mint Emese és Bence.
Kiderült, a közhiedelemmel ellentétben a gyerekek körében nem is akkora mumus a szövegértés, sőt kifejezetten szeretik! A szolnoki Kodály iskolában zajló szövegértési versenyen Nagyné Hoppál Irén osztályfőnök elmondta, évek óta tanít az iskolában, nagy tapasztalata van abban, hogyan viszonyulnak a gyerekek a különböző feladatokhoz.
– Nálunk nagyon nagy jelentősége van a szövegértésnek – mondja a tanárnő – tudjuk, hogy nemcsak magyar órán, hanem mindenhol szükség van rá. Göncző Lili is Irénke néni osztályába jár, ő már most hosszabb távon látja a szövegértés jelentőségét: – Egyetemen is kell a szövegértés, ott nehezebb feladatok lesznek!
– Szerintem azért jó ilyen szövegeket olvasni, mert több mindent megtudunk – mondja például Emese. – Fejleszti a gondolatainkat – jelentkezik Báthori Virág.
– Szerintem onnan indul ki az egész, hogy szeressenek olvasni a gyerekek – mondja Szabóné Kovács Krisztina tanítónő. Ha az olvasást megszeretik, nem érzik tehernek a szövegértési feladatokat sem. Arról nem is beszélve, hogy bővül a szókincsük, kitágul előttük a világ.
A tanító segít
Nagyné Hoppál Irén szerint az olvasás megszerettetésében nagy segítségükre van a kortárs magyar irodalom. – Ezek az olvasmányok közelebb állnak a gyerekek életkori sajátosságaikhoz, mint adott esetben egy régi klasszikus, így szívesebben is olvassák. De sokat számít a pedagógus hozzáállása is! – teszi hozzá Szabóné Kovács Krisztina. – Mindig imádtam elsősöket tanítani, az egy kihívás! Megszerettetni velük az olvasást, ez olyan jó dolog! És persze nekik is sikerélmény. Hiszem és tapasztalom is, ha mi pozitívan állunk hozzá, akkor ez a gyerekre is átragad.
Forrás: szoljon.hui
0 Megjegyzések