Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Mi lenne, ha Soros helyett egy orosz oligarcha tárgyalna az unióval? (hanganyag)

Soros György épp az Európai Unió vezetőivel tárgyal már nem először. Egy amerikai milliárdos úgy gondolja, tanácsokat kell adnia a közösség vezetőinek, hogy egy földrésznyi államszövetség milyen irányokba mozduljon. Ha ugyanezt tenné egy orosz, kínai, indiai milliárdos, mi történne? – tette fel a kérdést Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Egyértelmű összefüggés van a külföldről támogatott civil szervezetek és a migrációs válság között – jelentette ki Horváth József. Hozzátette: fontos kérdés, hogy államszerű működést végző civil szervezetek irányítói milyen befolyást szerezhetnek nemzetközi szervezetekben. Olaszországban évek óta problémát jelent, hogy a civil szervezetek jobb eszközökkel és gyorsabban találják meg a migránsokat a tengeren, mint a parti őrség – jegyezte meg.

A befolyásolásnak „természetes része” az is, hogy az elmúlt egy évben százezerével érkeznek az illegális bevándorlók Olaszország területére, közben pedig Ausztriától Franciaországig hermetikusan lezárták a határt. Olaszország már úgy feltorlódott, és olyan migrációs tömeg alakult ki, hogy Milánóban azért tüntetnek, mert nem jó nekik a menekültszállás, hanem adjanak nekik „rendes lakásokat” – tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a bevándorlókról készülő vágóképek meglehetősen tendenciózusak. Hiszen amikor egy terhes nőt vagy egy kisgyermeket látunk, elszorul a szívünk, a valóság azonban az, hogy a migránsok többsége életerős férfi.

Líbia kulcsfontosságú

Beszélt arról is, hogy Líbia kulcskérdés Olaszország szempontjából. Pár hete a líbiai határ menti törzsi vezetőkkel tanácskoztak arról, hogy az Afrika felől jelentkező migrációs nyomást enyhítsék.
Amíg azonban nem dől el, hogy a törzsi vezetők, hadurak, tartományi vezetők közül ki lesz az a valóban erős ember vagy csoport, amely képes Líbiát teljes egészében uralni, addig ezek a tárgyalások csak rövid távú megoldásokat szülhetnek – emelte ki.

Forrás: hirado.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések