A napokban látott napvilágot az Alapvető Jogok Biztosának jelentése, amely az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) feltárt megalázó körülményekről számol be.
Ismét a pszichiátria kerül reflektorfénybe, és megint azzal, hogy lealacsonyítóak a körülmények, hogy méltatlan a bánásmód, hogy verik a kezelteket, hogy igazi gyógymód a bentlakókra nem vár. Mi lehet az oka, hogy már megint a pszichiátria körül pattan ki a botrány? Azt értjük, hogy kevés pénz jut a helyiségek felújítására, de tényleg csupán pénzkérdés a megalázó bánásmód?
„Az elmegyógyintézeti kényszerbeszállítás olyan, mint a rabszolgaság. A beszállítás színvonalának emeléséről beszélni olyan, mintha a rabszolga-ültetvényeket próbálnánk meg jobb színben feltüntetni. A probléma nem a beszállítás körülményeinek javításáról szól, hanem arról, hogy hogyan lehet eltörölni” – írta korábban Dr. Thomas Szasz, a világhírű magyar származású pszichiáter professzor. Bár meglátása némelyek számára esetleg szélsőségesnek tűnhet, főként egy büntetésvégrehajtási pszichiátriai intézet esetében, mégis érdemes végiggondolni, hol lehet az igazság mondandójában, és hogyan vonatkozik a mai magyar pszichiátriára.
Az Ombudsmani Hivatal csapatának előre be nem jelentett látogatása során feltártakból készült jelentés szerint az intézetben jelen van a verbális és fizikai erőszak, a lekicsinylő bánásmód, a helyiségek lesújtó állapotáról nem is beszélve. Ez ráadásul nem is az első alkalom, hogy az IMEI ilyen színben tűnik fel a nyilvánosság előtt: az intézetben uralkodó állapotokat jócskán érte már erős kritika az elmúlt években, akár korábbi ombudsmani vizsgálatot, akár civil szervezetek vizsgálatát követően.
Sajnos úgy tűnik, napjaink pszichiátriai rendszerének szinte elválaszthatatlan tartozéka a fizikai és kémiai kényszerítés, korlátozás – és ilyen híradásokkal rendszeresen találkozhatunk is az újságok hasábjain. 2015-ben szintén az Ombudsman vizsgálata tárt fel elborzasztó higiéniás és emberi jogi körülményeket a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján, hogy csupán egy olyan példát említsünk, amely komoly médiavisszhangot kapott.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetnek már a neve is fölöttébb ellentmondásos: aligha számíthatunk rá, hogy a kényszerített pszichiátriai kezelés bárki elmeállapotának gyógyulását fogja eredményezni. Talán ha az embernek vakbélgyulladása van, és akarata ellenére elaltatják és megoperálják, működik a dolog, de egy olyan ember, akinek a mentális működésével van gond, nem fog helyrejönni egy ráerőltetett „kezeléstől”. Így eléggé álságosnak tűnik egy kényszerkezelést alkalmazó intézetet elmegyógyítónak nevezni.
Mindeközben jóval csendesebb médiavisszhangot kapnak az olyan helyekről szóló hírek, mint például az a norvég pszichiátriai osztály, ahol a kezeltek eldönthetik, akarnak-e kezelésük részeként tudatmódosító pszichiátriai szereket kapni, vagy inkább más módszert választanak. Pedig az ilyen kezdeményezések mutatják az utat egy olyan elmeegészségügy felé, amelynek nem szerves része a kényszer, és ahol a kezeltek jogait tiszteletben tartják.
0 Megjegyzések