A májfolt esztétikailag igen kellemetlen és nehezen eltávolítható bőrhiba. Hogyan tudunk ellene védekezni és hogyan harcolhatunk vele, ha már kialakult?
Orvosi leírás
A májfoltok a homlokon, az arcon, illetve a száj körül kialakult halványbarna, éles szélű, általában szimmetrikusan megjelenő pigmentált foltok, melyek az esetek több mint 90 százalékában a nőket érintik. Több mint 30 százalékban megfigyelhető öröklött hajlam a betegség kialakulására. A bőrtünetek megjelenését a napfény provokálja, melynek hatására a bőrben lévő pigmenttermelő sejtekben megnő a melaninpigment termelés, így a bőr sötétebb színűvé válik. Legtöbbször terhesség során fordul elő, többnyire középidőben, mely a szülést követően spontán, hónapok alatt visszafejlődik.
De nemcsak terhesség során alakulhatnak ki ezek a halványbarna foltok, hanem hormonális zavarok esetén is. Kísérhetnek menstruációs problémákat, a méh- és petevezetékek betegségeit, illetve hormonális fogamzásgátlók, ill. hydantoin tartalmú gyógyszerek szedése esetén is ki szokott alakulni. Pubertáskor előtt általában nem jelentkezik, serdülő lányok esetén csak a száj körül észlelhető halvány pigmentáció, míg agyhártyagyulladást követően a homlokon alakulnak ki vonalas elrendeződésben a pigmentfoltok. Nagyon fontos annak ismerete, hogy a májfoltok napfény hatására sötétedhetnek, nagyobbakká válhatnak, ezért a napfény kerülése ajánlott, a betegek a szoláriumot se látogassák. A pigmentfoltok eltűntetése roncsolással lehetséges.
A hámlasztás egyik formája az ún. cryopeeling, amikoris folyékony nitrogén sprayt porlasztanak az arcra. Az eljárás során másodfokú fagyási sérülés következik be, a bőr lehámlik, majd új hámréteg képződik. A lézeres eltávolítás, és a középmély kémiai hámlasztás elve szintén a pigmenttartalmú sejtek roncsolása, és azt követően a bőr újdonképződésének elősegítése. A legkíméletesebb, bár több hónapot is igénybevevő, otthon elvégezhető kezelés az azelainsav tartalmú krém alkalmazása szigorú fényvédelem mellett.
Természetes eszközökkel a májfolt ellen
Ha már késő, és kialakultak a májfoltok, keresse a gyógyszertárakban kapható halványító krémeket, vagy alkalmazzon egyszerű, természetes fehérítőszereket. Ne feledje: akár több hónap is eltelhet, mire a javulás láthatóvá válik. És még valami: mostantól ne lépjen ki az ajtón anélkül, hogy megfelelően védekezne a nap ellen. A forgalomban lévő folthalványító krémek olyan fehérítő anyagokat tartalmaznak hígított formában, mint a hidrokinon és a hidrogén-peroxid. (A sötétebb foltokhoz lehet, hogy töményebb oldatra van szükség.) Mielőtt elkezdene bőrhalványító krémeket használni, figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót!
Kenegesse a foltokat citromlével naponta legalább kétszer! Mivel a citromlé enyhén savas, ezért elég erős lehet ahhoz, hogy levigyen valamennyit a bőr külső rétegéből, és eltávolítsa vagy elhalványítsa a májfoltokat.
Méz és joghurt keverékéből is előállíthat olyan természetes fehérítőt, mely képes halványítani a pigmentfoltokat. Keverjen össze egy-egy teáskanál natúr joghurtot és mézet, kenje fel, hagyja száradni 30 percig, majd öblítse le. Ismételje naponta egy alkalommal.
Vonja be a foltokat aloe vera-géllel – ha teheti, használja azt, ami közvetlenül a növény leveléből származik. Vágjon le egy levelet, és préselje ki belőle a nedvességet. Az aloe olyan vegyületeket tartalmaz, melyek lehámlasztják az elhalt sejteket, és elősegítik az új, egészséges sejtek növekedését. Alkalmazza a gélt naponta egyszer vagy kétszer.
Hatásos módszere a májfoltok eltüntetésének, ha tejsavóval (íróval) törölgeti őket. Az író tejsavtartalmának köszönhetően finoman lehámlasztja a nap által károsított, elhalt hámsejteket.
Keverjen el egy kis szódabikarbónát annyi 50%-os hidrogén-peroxiddal (ehhez gyógyszertárakban vagy drogériákban juthat hozzá) és vízzel, hogy gyurmaszerű masszává álljon össze. Pöttyözze be vele a foltokat, hagyja megszáradni, majd mossa le, és törölje szárazra a bőrét.
Eperből is készíthet olyan gyengéd, de hatékony pakolást, mely kifakítja a májfoltokat és világosítja a szeplőket. Pépesítsen össze egy-két szem friss epret, és keverje össze két teáskanál tejszínnel, hogy folyós masszát kapjon. A keveréket vigye fel a megtisztított bőrre, hagyja rajta 15 percig, majd egy meleg, nedves törölközővel távolítsa el.
Hogyan fedheti el a májfoltokat?
Álcázza a foltokat drogériákban vagy gyógyszertárakban kapható korrektorral vagy alapozóval! Némelyik termék olajokkal dúsított, így hidratálja is a bőrét. Kérje meg az eladót, hogy segítsen a bőrszínéhez illő árnyalat kiválasztásában – ez általában valamivel világosabb, mint a bőr természetes árnyalata –, és mutassa meg a helyes használati módot.
Előzze meg a májfoltokat!
Amennyire csak lehet, kerülje a napfényt a déli órákban – nyáron 10 órától délután 4-ig, az év többi részében 10 és 14 óra között. Mindennap 30 perccel azelőtt, hogy kilépne az utcára, kenje be naptejjel az arcát és a kézfejét! Használjon legalább 15-ös fényvédő faktorú krémet. A májfolt elleni védekezésben azok a naptejek a leghatékonyabbak, amelyek cink-oxidot vagy titánium-dioxidot tartalmaznak. Bármilyen hosszú időt tölt el odakint, ne feledje kétóránként újra bekrémezni magát!
(Fontos: A fenti fehérítő szerek többé-kevésbé hatékonyak, de nem védenek a leégéssel szemben!) Viseljen legalább 10 cm széles karimájú kalapot! Ez leárnyékolja az arcát és a nyakát is, így megelőzi, hogy májfoltok alakuljanak ki. Válasszon olyan kalapot, amelynek pamutbélése is van: az egyszerű szalmakalapok nem sok védelmet nyújtanak.
Napozás után kenje be a bőrét E-vitaminos olajjal. Az antioxidáns E-vitamin azáltal segít megelőzni a májfoltokat, hogy semlegesíti a bőrkárosító szabad gyököket. Májfolt gyógyszermellékhatásként is kialakulhat. Olvassa el ezért az ön által szedett készítmények betegtájékoztatóját; ha ezt a mellékhatást említi és tudja, hogy ön hajlamos májfoltokra, akkor beszéljen orvosával.
0 Megjegyzések