A minap este – az okát ne kérdezzék – egy órát és ötven percet fecséreltem egyre fogyó életemből egy rohadt propagandafilmre, amelynek célja elméletileg a francia hadsereg fényezése, valójában tökéletes allegóriája annak, amit Kertész Imre Európa öngyilkos liberalizmusának nevez.
A film címe Forces spéciales, azaz Különleges alakulatok, és 2011-ben mutatták be. Ezt csak a filológiai pontosság kedvéért mondtam el, amúgy lényegtelen, eszébe ne jusson a nyájas olvasónak megnézni ezt a szánalmas valamit, legfeljebb csak akkor, ha egy Schilling Árpád-produkció az alternatíva.
A film főhősnője egy francia újságírónő, aki természetesen egyben civil aktivista is, és roppant módon izgatják az afganisztáni párválasztási és házassági szokások, mivel azok merőben eltérnek a nyugati ideáltól, azaz nem egy klubban, részegen és belőve választanak párt egy éjszakára az ifjak, hanem a szülők is beleszólnak, a helyi civilizáció törvényei szerint.
A hagyományaik elleni agitálás a táliboknak is föltűnik, ezért jó tálib szokás szerint túszul ejtik és Pakisztán törzsi területére hurcolják Haladó Hölgyet, a helyi havert, aki az idegenvezetője, és a sofőrjét. A duzzogó interjúalanyra pedig a saría vár, ami valóban rusnya dolog, csak hát mi közünk is van hozzá? A tálib hadúr ezt meg is érdeklődi a túszul ejtett újságírónőtől: ki hívott ide, az országunkba?
Erre a kérdésre sem ő, sem mi nem kapunk választ, ellenben bekövetkezik a film első halálesete, az áldozat a Haladó Hölgy sofőrje, ártatlan afgán civil. Ezzel üzennek a tálibok Franciaországnak. Márpedig egy ilyen nagyhatalom bajszát büntetlenül birizgálni nem lehet: a következő snittben már föl is szállnak a speciális alakulatok helikopterei a Charles de Gaulle repülőgép-anyahajóról.
Szám szerint hat, sok-sok pénzen agyonképzett Herkules érkezik ejtőernyővel és csúcstechnikával Haladó Hölgy drága életének megmentésére, ki is szabadítják, közben körülbelül egytucatnyi újabb halálesetnek vagyunk tanúi, persze ezek az emberéletek nem számítanak, ugyanis a nyugati hősök által lemészárolt tálibokról van szó, akik valamiféle aljas ideológia alapján ellenségüknek merészelik tekinteni azokat, akik vadászgépekkel és harci helikopterekkel cepelték idáig a demokráciát.
A kis csapat a kiszabadított Haladó Hölggyel és a tolmáccsal menekülőre fogja, a hadúr közben rendezi sorait és üldözőbe veszi őket. Valami gikszer miatt nem tudják helikopterrel kimenteni őket, így a film végéig tartó üldözés veszi kezdetét. A spechősök – élükön a mesterlövésszel – szerencsésen lekapnak vagy harminc tálib kutyát, hurrá, még egy kis teret nyert a demokrácia. Aztán kezdődnek az igazi problémák. A menekülők egy faluba érnek, ahol vendégül látják őket.
Alighogy továbbállnak, megérkezik a hadúr, és a tálib törvények alapján kivégzi azokat, akik az ellenséget befogadták, azaz a falu teljes népét, mintegy negyven civilt. Közben a spechősök – bár az ártatlanokat nem tudják megvédeni − lemészárolnak még vagy húsz tálibot, ezúttal azonban ők is veszítenek egy embert.
Mire árkon-bokron és a bazi nagy helyi hegyeken átcsetepatéznak, még három spechős és mintegy félszáz tálib elhull golyó, gránát vagy fagyhalál okán. Az életben maradt két hérosz végül kigitteli a gaz tálib hadurat is. Ők ugyan súlyos sebesülést szenvednek és föl kell adniuk, de az újságírónőnek kutya baja, eljut a bázisig és segítséget hoz.
A film vége euforikus: felemelő zene, boldog kacagás, hiszen az ország megmutatta a tutit: pénzt és emberéletet nem kímélve kimentette üdvöskéjét, a Haladó Hölgyet a hazáját védeni nem átalló, galád ellenség karmaiból. Micsoda katarzis, micsoda hepiend, micsoda mitikus hősiesség, minő hatalmas lépés egy újabb nyílt társadalom megvalósítása felé. Haladó Hölgyet otthon bizonyára a legnagyobb francia valagrend várja, aztán indulhat vissza újabb afgán menyasszonyokat lázítani.
Az, hogy hívatlan fecskeként megpróbált tavaszt kavarni egy teljesen más civilizációban, mindössze másfél száz emberi életbe került: négy agyonképzett kommandós, akik nagyon fognak hiányozni a következő párizsi merényletnél, mintegy ötven ártatlan és jóindulatú afgán civil és körülbelül száz tálib harcos. Interjúalanyát – az általa felbujtatott afgán menyasszonyt − is miatta végezték ki.
Megérte…
És ennek az abszurd, kretén eszmének – másfél száz ember életének kioltása egy Pandorát játszó idióta miatt – a propagálására tízmillió eurót is költöttek az adófizetők pénzéből.
Jó mulatság, civil munka volt!
Forrás: Magyar Idők
0 Megjegyzések