Elkobzott lakások, felégetett boltok, rejtélyeket rejtő faládák egy szekéren. Különös múltat idéz fel az 1945 című film.
Pattanásig feszült atmoszféra, ki nem mondott sérelmek, lovas szekérrel visszatérő elhurcoltak – egy falu, ami külső szemlélőként nézve békés, csendes, konfliktusoktól mentes, a házak falai között viszont visszataszító titkok rejlenek. Török Ferenc 1945 című új filmjében egy letűnt kort idéz meg: egy olyat, amelyben nem tudni, kitől kell jobban félni, az embertől vagy a rendszertől, kitől lehet segítséget kérni, ha még a paptól sem, és ki iránt lehet szerelmet érezni, ha még a szomszéd lány is átvág. Egy olyan titkokkal teli világ ez, amiről már csak a nagyszülők és a fennmaradt dokumentumok tudnak mesélni a mai kor emberének.
1945. augusztus 12-én, 11-kor indul történetünk. A névtelen falu jegyzőjének fia épp nősülni készül, amikor a vasútállomáson két ismeretlen férfi jelenik meg két nagy ládával, szándékaik és kilétük kétséges. Ketten járják körbe a lagzira való előkészület hevében égő apró települést: ez az ártatlan(nak tűnő) séta pedig végérvényesen felkavarja az állóvizet a falu poshadásnak induló mocsarában…
Bár a leírtak alapján is szembeötlő az, hogy nem egy kilőtt puskagolyó sebességével hasító filmről van szó, ez mit sem von le „élvezeti értékéből”. A lassan hömpölygő, ám unalmassá egyszer sem váló történetmenetbe jól megválasztott időkben illesztenek bele váratlan fordulatokat, amelyek sötét pezsgést hoznak az elnyomott indulatok súlya alatt roskadozó sztorinak. A 90 perces film első fél óráját mindössze arra szánják a készítők, hogy kidolgozott jellemrajzot adjanak a fontosabb szereplőkről, és az alig egy percre feltűnő, a társadalom különböző rétegeit szimbolizáló karakterekről is megtudjon valamilyen pluszt a néző.
Az 1945-ben patikapontossággal vannak mérlegre helyezve a prioritások mind a karakterek, mind a történetvezetés szempontjából. Szemet gyönyörködtető egyensúllyal dolgozik, egy pillanatra sem billen ki, és végig a hatása alatt tart. A karakterek tűpontossággal vannak megalkotva, mégis a mesterkéltség látszatát is kerülik, a párbeszédek hihetőek és nem szájba rágósak. Olyanok, amelyeket egy kisebb település falunapján is hallhatnánk a műanyag székes, viaszos vászonnal letakart plasztik asztal mellett. Elképesztő többletet ad az a mázsás súly, amit a szülő-gyerek viszonyok akaszthatnak a résztvevők nyakába: azt, hogy szembeszállni sem szabad, így élni viszont mégse kéne. Az apa-fiú, anya-fiú kapcsolódási pontok színes tárháza ugrik ki ebből a monokróm, fekete-fehérben leforgatott filmből.
Az ismeretlen a semmiből megérkezik a faluba, (feltehetően) a fiával – ők anélkül mutatnak mérhetetlen tiszteletet és alázatot egymás iránt, hogy bármit szólnának. Ezzel szemben a jegyző és a fia állandóan szóval tartják egymást: elbeszélnek egymás mellett, az indulatok fortyognak, mint lezárt fazékban a felhevített tej, és egyszer csak kiszaladnak, mikor már nem lehet tovább bírni a levegőtlenséget, a megfojtottságot és a mocskos hazugságokat. Szintén nagyon fura a fiát rajongásig imádó, gyógyszerfüggő anyukája figurája: bár még a jövendőbeli menyébe is beleköt az asszony, amikor cselekedni kell gyorsan és okosan a gyereke jövőjéért, egy percet sem teketóriázik. Felsejlik a kevésbé tehetős apa-fia páros is: ők – a jól öltözött gazdagokkal szemben – félig kigombolt, izzadt ingben flangálnak a nyári hőségben.
Csodás ívet rajzol le maga a történet is: egy kellő hosszúságú expozíció után jönnek szaggatásszerűen az új információk: a feszültségből elő-előpattannak a kulcsinformációk, a suttogó ajkak közül felszakadnak a félelemmel elhadart vészkiáltások. Azok, amelyek az embertelenség, az igazságtalanság és a rendszer ellen egyaránt szólnak. Az ellen, hogy sem globális szinten, sem országos szinten, sem az falusiak között vagy egyáltalán a családtagok között nincs élhető viszony, mindenhol lesben állnak azok, akiktől félni kell, anélkül, hogy tudnánk róla. Ez a fajta félelem szinte magába szippantja azt az egyszeri mozinézőt, aki a mérhetetlen demokráciából és szabad választások egész sora mellől beül a moziba, és visszatekint alig 70 évvel ezelőttre, amikor minden totálisan más volt. Szépen fogalmazva. Alig 4 óra eseményeit foglalja össze a történet, mégis azt lehet látni, hogy a több éve fennálló rendszer véglegesen megtört, és – akárcsak a westernfilmek zsánerében – semmi sem lesz már olyan, mint előtte volt.
A színészek játéka pedig felteszi az i-re a pontot: Rudolf Péter, elszakadva a bugyuta komédiák világától, csodásan illeszkedik az adott kor miliőjében, s igazából úgy néz ki, mint egy jóllakott Rákosi Mátyás egy keskeny hernyóbajusszal – tegyük hozzá, a basáskodása is rá emlékeztet. Egészen elképesztő Szarvas József és Sztarenki Dóra is: játékukban a megfélemlítettség, az igazság utáni vágy és a szabadulási kényszer egyaránt természetes szépségében kibontakozik.
Az 1945 egyik legszebb és egyben legszomorúbb momentuma mégis az, hogy mindaz, amit a vásznon látunk, nem kitaláció, fikció, eltúlzás. Több millió ember tengette így az életét: elvették tőle, ami az övé volt, ő is eltulajdonítja hát mástól azt, amire veszettül vágyik. Farkasokként portyáznak ezek után az emberek, akikből az emberség utolsó szikrája is kifakult. Egy szörnyű kor szörnyű történései: pedig még egy csepp vért sem láttunk kicsorranni a filmvásznon…
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: április 26-ig esténként 20.30-tól. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.
Forrás: dehir.hu
0 Megjegyzések