A hétvégén arról számolt be a Digi24 hírtelevízió, hogy már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed.
A múlt év eleje óta több mint 3100 kanyarós megbetegedés történt Romániában, öt évvel ezelőtt is volt egy hasonló járvány. A 2016-os járvány kezdete óta tizenhatan már meghaltak a betegség szövődményei miatt.
A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték, de Erdély belső megyéiben is sok a beteg. Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki.
A Romániába készülőket arra figyelmeztetik, hogy ne induljanak el 15 hónaposnál kisebb gyerekkel!
Aki kapott oltást, azt nem veszélyezteti a járvány – mondta a Népszavának Ócsai Lajos járványügyi szakértő. A hazai oltási rendnek része a kanyaró elleni oltás, a gyerekeket először 15 hónapos korukban oltják, majd 11 éves korban ismétlik. Hozzátette: bajba csak olyan gyermek kerülhet, akinek a szülei valamilyen módon megakadályozták az immunizálást.
Ha valaki nincs beoltva, és kanyarós személlyel egy légtérben tartózkodik, szinte biztosan megkapja a betegséget. A vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, de nem csupán a beteg közvetlen környezetében lévők, hanem a kissé távolabb tartózkodó fogékonyak (nem oltottak) is megfertőződhetnek.
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
0 Megjegyzések