Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megkezdte munkáját az EBESZ osztrák elnöksége

Megkezdte munkáját az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) osztrák elnöksége csütörtökön, a szervezet 57 tagállamának delegációi a bécsi Hofburgban gyűltek össze, hogy megtartsák idei első ülésüket.
Sebastian Kurz, az EBESZ soros elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere nyitóbeszédében ismertette az osztrák elnökség három központi témáját. Elsődleges célként nevezte meg a közös biztonság erősítését és a katonai konfliktus enyhítését. Felidézte a kelet-ukrajnai régióban tett év eleji látogatását, és kijelentette: nem katonai megoldásra, hanem több párbeszédre és politikai lépésekre van szükség.

Másodikként említette a belbiztonságot veszélyeztető radikalizmus és terrorizmus elleni fellépést. Mint mondta: az isztambuli és a berlini támadások hamar megmutatták, hogy a néha "absztrakt" fenyegetések milyen gyorsan realitássá válhatnak más fővárosokban.

Kiemelte: összpontosítani kell a szélsőségessé válás megelőzésére és a radikalizmus elleni küzdelemre egyaránt. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy mintegy 10 ezer ember utazott az EBESZ országaiból Szíriába és Irakba, hogy részt vegyen az ottani harcokban. "Ők nemcsak a háború sújtotta vidéken jelentenek veszélyt, hanem visszatérve a harcokból biztonsági kockázatot jelentenek a mi társadalmunkra is" - hangsúlyozta a miniszter.

Harmadsorban az EBESZ tagállamai közötti bizalom visszanyeréséről beszélt. Mint fogalmazott: Ausztria hidat képez nyugat és kelet között, tehát semleges országként "hagyományosan" tölti be az összekötő szerepet.

"A terrorizmus és a radikalizmus elleni harcban kiemelten fontos a szélsőséges szervezetek toborzói akciói ellen való küzdelem" - jelentette ki Sebastian Kurz az ülést követő sajtótájékoztatón, ahol az is elhangzott, hogy az év második felében az EBESZ tagállamok számára jelentést készítenek a radikalizmus elleni küzdelemben szerzett tapasztalatokról.

Peter Neumann terrorszakértő, az EBESZ-különmegbízottja a sajtótájékoztatón elmondta: az EBESZ tagállamok nagy részét foglalkoztatja az erőszakos szélsőségesek kezelése. Úgy vélte, hogy a terrorizmus elleni küzdelem nemcsak rendőri és titkosszolgálati feladat, hanem társadalmi is, hiszen meg kell találnia a konfliktusok gyökerét és le kell győzni az ideológiát, amely a szélsőségességhez vezet.

Konkrét feladataként említette az esettanulmányok és a követendő megoldási javaslatok, modellek összegyűjtését, amelyet majd a többi EBESZ tagállammal osztanának meg. Neumann sikeres kezdeményezésként említette továbbá az EBESZ és a Facebook közösségi portál radikalizmus ellen indított közös kampányát, amely tájékoztatása szerint folytatódni és bővülni fog.

A bécsi bejelentés szerint februárban kiberbiztonságról szóló tanácskozást, májusban pedig terrorizmus elleni konferenciát tartanak. A nyugat-európai, a fekete-tengeri, a közép-ázsiai és a nyugat-balkáni régióban kurzusokat szerveznek a fiatalok szélsőségessé válása ellen. Egy júliusban tartandó találkozón pedig az év végén tartandó miniszteri konferenciáját készítik elő. 

A soros elnökséget Ausztriától Olaszország veszi majd át 2018-ban.

mti

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések