A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Jubileumi konferenciát szervez a Lelki Egészségvédő Alapítvány

Fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából Utak a lelki egészséghez címmel konferenciát szervez a Lelki Egészségvédő Alapítvány a hétvégén - mondta Fogarasi Lajos, az alapítvány ügyvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.
A konferencián az alapítvány szakmai tevékenységének első 25 évét, valamint saját szakemberek és meghívott előadók segítségével a lelki egészséghez vezető utak témakörét járják körbe - fűzte hozzá.

Elmondta: a konferencián a pszichológus szakma jeles képviselői, többek között Péley Bernadette, Pilling János és Tringer László is előadást tartanak, továbbá művészet és meseterápiás műhelyek is lesznek, ahol betekintést lehet nyerni az alapítvány tevékenységébe.

Antalfai Márta, az alapítvány elnöke azt mondta, a hozzájuk fordulóknak konfliktuskezelésben, munkahelyi, párkapcsolati és tanulási problémák megoldásában nyújtanak segítséget. 

Fogarasi Lajos kitért arra is, hogy gyakran először a betegek hozzátartozói, akik először felismerik a problémát és megkeresik az alapítványt, de összességében egyre nagyobb igény mutatkozik a lelki segély nyújtásra.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések