Börtönt kér az ügyész a parkolási botrány vádlottjaira
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a szocialista nagykutyák ellen. A Fővárosi Törvé…
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a szocialista nagykutyák ellen. A Fővárosi Törvé…
Immár nem Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója, a politikusnak semmilyen párttisztsége nem marad…
Augusztus 22-én csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt váda…
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, v…
Az MSZP pártigazgatója „ünnepi köszöntőt” mondott Horn Gyula sírjánál. Az európai parlamenti vá…
A gyanú szerint az MSZP országgyűlési képviselője negyvenmillió forint kenőpénzt vett át egy inf…
Szerda délelőtt felfüggesztette az Országgyűlés Molnár Zsolt MSZP-s képviselő mentelmi jogát. …
Tény, hogy ’56-ban Horn Gyula nem a jó oldalon állt – ismeri el maga az MSZP-s Molnár Zsolt is h…
Az MSZP pártigazgatója szerint ez még akkor is igaz, ha nem az MSZP kormányoz. Molnár Zsolt a Kl…
A miniszterjelölt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elmondta, elvárás, hogy mindent tegyenek m…
Az új Országgyűlésnek kell majd döntenie Molnár Zsolt (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.…
Molnár Zsolt politikai karrierje meglehetősen ellentmondásos, amit jól érzékeltet, hogy nyolc év…
Kenőpénz átvételével gyanúsították meg, felfüggesztteti a mentelmi jogát. Miután tanú állította,…
Horváth Csaba és Tóth Csaba után újabb szocialista politikus keveredett korrupció gyanújába. Mol…
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK