Holnap tarthatják meg a rendkívüli állománygyűlést.
Rendkívüli állománygyűlést tarthatnak a Pénzügyminisztériumban hétfőn – értesült a Világgazdaság a hétvége folyamán több forrásból. A kiszivárgott információk szerint ennek oka, hogy nagyarányú, tömeges leépítést jelenthetnek be az állománynak.
Az esetlegesen hétfőre tervezett bejelentés kapcsán a portál még szombat délután írásban érdeklődött a tárcánál. Azt kérdezték, hogy meg tudják-e erősíteni, hogy rendkívüli állománygyűlést hívtak össze a Pénzügyminisztériumban hétfőre, és amennyiben igen, mi ennek az oka?
Rákérdeztek arra is, hogy helytálló-e az értesülés a létszámcsökkentésről, és ha igen,
- összesen hány dolgozót fog érinteni,
- mikortól küldik el őket,
- és miért kerül sor erre a lépésre?
A Pénzügyminisztérium a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre. Hivatalos megerősítés vagy cáfolat tehát egyelőre nem áll rendelkezésre. Az is elképzelhető – pláne, hogy immáron megjelent az információ a Pénzügyminisztériumban végbe mehető változásokról –, hogy a tárca más ütemezéssel folytathatja le az elbocsájtásokat.
Mindenestre a portál tudomása szerint az esetleges létszámleépítés tömegeket érinthet, ennek aránya 20-25 százalékos is lehet.
Forrásaik azt mondták, hogy a kirúgások nem általánosságban érintenék a Pénzügyminisztérium dolgozóit, hanem csak bizonyos szakterületen hajtanák végre: a lap a költségvetési területet hallotta. Amennyiben ez így is van, kérdés, mi állhat a kormányzati döntés mögött.
Ha tisztogatás és személycserék, akkor elképzelhető, hogy csak helycsinálás zajlik az újonnan érkezőknek. Ha azonban ez a már a hivatalosan is kommunikált, 300 milliárd forintos kormányzati megszorítási csomag része, akkor rövid távon aligha töltik fel a most megüresedő helyeket a tárcában.
(MNO)