Az Oroszországi Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin több mint három órán át „a legnagyobb mértékben hasznos tárgyalásokat” folytatott az Egyesült Államok elnökének különmegbízottaival, Stephen Witkoff-al és Jared Kushnerrel az ukrajnai háború lezárásának kérdéséről.
Erről az Oroszországi Föderáció elnökének tanácsadója, Jurij Usakov számolt be, ugyanakkor semmilyen utalást nem tett arra, hogy bármiféle áttörés történt volna.
Elmondása szerint az amerikai különleges képviselők „számos ötletet ismertettek a rendezés lehetséges útjaival kapcsolatban”, azt azonban nem pontosította, hogy pontosan mik voltak ezek az ötletek.
Putyin a maga részéről azt mondta nekik, hogy Oroszország állítólag „valódi előrehaladást” ér el a harctéren, és biztos a céljai elérésében, hangsúlyozva, hogy szükség van a konfliktus „valamennyi kiváltó okának megszüntetésére”.
„A tárgyalások túlléptek az ukrán válság rendezésével kapcsolatos egyszerű véleménycserén. Meglehetősen részletesen tárgyaltak gazdasági kérdésekről, valamint lehetséges nagyszabású, kölcsönösen előnyös orosz–amerikai projektekről. Összességében elmondható, hogy a tárgyalások időszerűek és mindkét fél számára a legnagyobb mértékben hasznosak voltak”
– jelentette ki Usakov.
Witkoff a Kremlben tartott találkozójuk során valósággal elhalmozta köszönettel Putyint.
Az Oroszországi Föderáció elnöke közölte, hogy Witkoff és Kushner a moszkvai tárgyalásokat követően Kijevbe utazik. Elmondása szerint Donald Trump amerikai elnök „nem hagy fel az orosz–ukrán konfliktus rendezéséhez való hozzájárulásra irányuló erőfeszítéseivel”, és az ilyen kapcsolattartás „mindig hasznos”.