Támogassa munkánkat!

Schanda Tamás: Balog Zoltán volt az, aki nyomatékosan kérte, hogy Kónya Endre kapjon kegyelmet


Nemcsak az államfőt, hanem a kabinetfőnököt is győzködte a református püspök. Schanda Tamás szerint mástól nem érkezett javaslat Kónya Endre ügyében. 

Balog Zoltán református püspök, korábbi emberierőforrás-miniszter intenzíven lobbizott Kónya Endre kegyelméért – közölte a 24.hu-val Schanda Tamás, Novák Katalin volt államfő kaibentfőnöke. Állítása szerint Balog Zoltán őt is többször győzködte arról, hogy a bicskei igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték el. 

Pénteken a Sándor-palota által nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderült, hogy Kónya Endre kegyelmi kérelme esetében több ponton is eltértek a rendes ügymenettől, így szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették. Ugyanakkor az államfő saját, kegyelmi ügyekért felelős igazgatósága – Varga Judit igazságügyi miniszterhez hasonlóan – azt javasolta, hogy Kónya Endre ne kapjon kegyelmet, az erről szóló dokumentumot hagyta jóvá Schanda Tamás kabinetfőnök is. 

Novák Katalin viszont mégis a kegyelemről szóló határozatot írta alá, amit egyből vittek is ellenjegyzésre, megkerülve a szervezeti utat.

A 24.hu-nak Schanda Tamás azt írta:

 Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan – Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte. Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat K. Endre ügyében.

A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi döntések elnöki aláírásakor jelen voltam, miután az Elnök elfogadta Balog Zoltán – mint az ügyet és az érintett személyt ismerő – meggyőződését, hogy K. Endre igazságtalan büntetésben részesült. Álláspontom szerint hiba volt, hogy a pápalátogatás miatti időnyomás okán nem jártuk még jobban körbe az ügyet, nem volt elég tér a vélemények ütköztetésére - mondta Schanda. 

Schanda Tamás hozzátette: „K. Endre ügyéről külön egyeztetés nem volt”, a Sándor-palotán belül pedig a kegyelmi botrány kipattanásáig, 2024. február 2-áig semmiféle reflexió nem történt a Kónya-ügyre.

A volt kabinetfőnök azt írta: „A véleményem a nyilvánosságra került iratokból megismerhető (Ő nem támogatta a kegyelem megadását). Abban a hiszemben döntött Novák Katalin, hogy K. Endre nem élt vissza a gyermekek bizalmával. Biztos vagyok benne, jól ismerem Novák Katalint, hogy soha nem adott volna kegyelmet valakinek, akiről azt gondolja, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmazott. Hibázott. Vállalta a felelősséget. Lemondott. Bocsánatot kért az áldozatoktól, akik úgy érezhették, hogy nem állt ki mellettük. Remélem, hogy egyszer majd a Novák-elnökségből nem kizárólag egy kegyelmi döntésre fognak emlékezni, hanem méltányosabb megítélése alakul ki”.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés