A külgazdasági és külügyminiszter Isztambul után Moszkva felé vette az irányt. Szijjártó Péter üzleti delegációval megy az orosz fővárosba.
Végeztünk Isztambulban, indulunk Moszkvába, s a legfontosabb hírekről ezúttal elsőként a chatcsatornán fogok beszámolni – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar kormány több tagja hétfőn Törökországba repült Orbán Viktor vezetésével, hogy energetikai, katonai és gazdasági megállapodásokat kössön Erdogan elnökkel. Csakhogy úgy tűnik, ezzel nincs vége a napnak, némiképp váratlanul ugyanis kiderült, hogy magyar fél Oroszországba repül tovább.
Az, hogy ez az utazás létre fog jönni, nem új információ. Szombat óta lehet tudni, Orbán Viktor a DPK kecskeméti háborúellenes nagygyűlésén beszélt erről. Az viszont kifejezetten meglepetés, hogy máris sorra kerül a magyar üzleti küldöttség moszkvai látogatása.
A magyar miniszterelnök Kecskeméten azt mondta, hogy készül rá, mi lesz a háború után, de arra is, hogy nyernek 2026-ban. Már működnek munkacsoportok, hogy mi nem működött eddig jól, és hogyan lehet hozzányúlni a kormányzati gépezethez, hogy jobban működjön. Egyezkedik az amerikaiakkal és az oroszokkal is, hogy milyen együttműködés legyen a háború és a szankciók után.
Decemberben hatalmas magyar üzleti delegáció megy Moszkvába kifejezetten üzleti kérdésekről tárgyalni – közölte. Ez következet be tehát most. Merthogy Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a szankciók nem lesznek mindig velünk, így készen kell állnunk, hogy jó startpozíciót fogjunk az új időszakban.
Ezért megyünk most egy nagy üzleti-vállalati delegációval Moszkvába
– fogalmazott.
(vg.hu)

0 Megjegyzések