2025 első kilenc hónapjában tovább nőtt a hazai kőolaj- és földgázkitermelés, mindkettő meghaladta a tavalyi január–szeptemberi szintet – közölte az Energiaügyi Minisztérium és az SZTFH. A kőolaj-kitermelés több mint 867 ezer tonna volt, ami 12 százalékos növekedést jelent, egyes koncessziós területeken pedig 30 százalékkal több olajat termeltek. Az első kilenc havi adatok alapján 2025 még a 2024-es, húszéves rekordot is felülmúlhatja.
Tovább nőtt a hazai kitermelés földgázból és kőolajból, a tavaly január–szeptemberi adatokat meghaladó mennyiségeket hoztak felszínre szénhidrogénekből az idei első három negyedévben. A kőolaj esetében 2024-ben húszéves rekord dőlt meg, az időarányos előrehaladás alapján 2025. az évszázad legerősebb éve lehet – jelentette be kedden kiadott közös közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), írja az MTI.
Hozzátették, a magyar fogyasztók biztonságos ellátása érdekében a lehető legnagyobb mértékben érdemes a belföldön elérhető energiaforrásokra támaszkodni. 2025 első három negyedévében is nőtt a hazai szénhidrogén-kitermelés.
A nagyobb arányú növekedés a kőolajnál mutatható ki: a több mint 867 ezer tonnás kitermelés 12 százalék feletti bővülést jelent a megelőző esztendő azonos időszakához képest.
A koncessziós területekről származó mennyiség közel 30 százalékkal haladta meg a tavalyit. Hozzávetőleg másfélszeres volt a bővülés Drávapalkonya és Dány koncessziós területeken, számottevő termelés indult be Bázakerettyénél is.
A hazai mezőkből csaknem 1,5 milliárd köbméter földgázt hoztak felszínre a harmadik negyedév végéig. A 2,7 százalékos növekedés a 2025 elejével bevezetett, kedvezményes bányajáradék szabályozásnak is köszönhető. A nem konvencionális eredetű földgáz-kitermelés mintegy megduplázódott a 2024 január–szeptemberi időszakhoz képest – részletezték a közleményben.
Hangsúlyozták: az első kilenc havi mennyiségek alapján az éves adatok is felülmúlhatják a tavalyi eredményeket.
Magyarország kőolaj-kitermelése 2024-ben húsz év után először haladta meg az 1 millió tonnát. Földgázból a múlt évben mintegy 1,9 milliárd köbmétert nyertek ki a magyar mezőkből.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a közlemény szerint elmondta: „A 2024-es belföldi gázkitermelés az éves felhasználás több mint ötödét, a lakossági igények mintegy kétharmadát érte el. Megyünk tovább: a sikeresen lezárt koncessziós eljárások nyomán idén hat helyszínen kezdődött meg a szénhidrogének kutatása. A következő hónapokban újabb koncessziós területek meghirdetésével teszünk az önellátási képességeink erősítéséért. Az importkitettségek csökkentésével javul a magyar fogyasztók ellátásbiztonsága is.”
A közlemény idézte Nagy Lászlót, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnökét is, aki hozzátette: „A hazai szénhidrogén-kitermelés idei alakulása bizakodásra ad okot. Örömteli, hogy az iparág tartja a növekvő tendenciát, kiemelten kell szólni a kőolaj-kitermelésről, amelynek éves mennyisége várhatóan a tavalyi húszéves rekordot is túlszárnyalja. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a hazai kitermelés nemzeti szuverenitásunkat erősíti.”
(index)

0 Megjegyzések