Amikor az első békemenetek voltak a 2010-es évek elején, kinevettük őket. Még élénken élt bennünk 2006, még csípte a szemünket a könnygáz, még folytak a letartóztatások, az eljárások a hazafiak ellen és Gyurcsány és pribékjei mindent megúszva ott pöffeszkedtek a Parlamentben.
Dühösek voltunk. Gyávának és gyengének láttuk a Fideszt, aki a békéért menetel, amikor kardot kéne rántani. Nem értettük, kivel akar kibékülni? Ezekkel?? A nemzeti radikálisok sikereik csúcsán voltak, a Fidesz pedig ideológiai válságban, két világ között. Már nem volt a Liberális Internacionálé tagja, de még nem érkezett meg a jobboldalra igazán. Még nem állt ki a kettős állampolgársági népszavazás mellett, még nem vállalta fel a „Nélküledet”, helyette valami lelkendezős barackvirágos nótát fabrikáltatott a Trianoni évfordulóra, amire már senki sem emlékszik.
Aztán változtak az idők. A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év.
Nagy utat tettünk meg.
Tegnap a Békemeneten, amikor körbenéztem olyan magyarokat láttam, akiknek a szíve egyszerre dobbant, akiknek az elvei, vágyai, hite semmiben nem különbözik attól, amit egy nemzeti radikális érez. Mégis széttépi őket a politika, mégis egymás ellen állnak fel, pedig ma a világ egy olyan változás előtt áll, amiben a jobboldalnak össze kellene fogni, különben elbukhatunk.
A miniszterelnök a beszédében az ötvenhatosok harcához hasonlította a mostani függetlenségi törekvéseinket Brüsszellel szemben, kihagyva újra 2006-ot, amikor csakúgy, mint 1956-ban a baloldali országvesztés ellen lázadtunk fel. Talán azért nem említi meg sosem október 23-án ezt, mert azt hiszi, a nemzeti radikálisok voltak ott az utcán, akik verekedtek, akik könnygázt szívtak, akik a lovasroham elől menekültek. Pedig ebben téved. A saját táborából is nagyon sokan voltak, akik akkor vásárra vitték a bőrüket és heteken át harcoltak az utcákon, tüntettek a tereken. Ők is megérdemelnék azt, hogy elismerjék: köszönjük, nélkületek nem lett volna meg a kétharmad.
Könnyű krokodilkönnyeket hullatni letűnt korok hőseiért, pedig most is vannak, - mint minden évszázadban - magyarok, akik kiállnak az elveikért, a hitükért, a szabadságért.
Én az évek során megtanultam meglátni és becsülni azt az aprólékos munkát, amit a kormány a nemzet feltámasztásába befektet. Még ha vannak is dolgok, amikkel nem értek egyet, ennek a 15 évnek a vívmányait nem hagyhatjuk veszni. Aki pedig ezeket a vívmányokat képtelen meglátni, az eddig sem a nemzeti érdeket látta maga előtt, hanem a lázadást élvezte.
A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen.
Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel -írta Budaházy Edda a Facebookon.
0 Megjegyzések