Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Jégdarával kísért vihar és nagy szél is jöhet


Tizenhét megyére adtak ki figyelmeztetést a pénteki időjárás miatt. 

Majdnem az egész országra figyelmeztetést adott ki péntekre a HungaroMet, vagy zivatar, vagy széllökések miatt.

A nagy szélre a Dunától keletre mindenhol, valamint a Közép-Dunántúlon és Győr-Moson-Sopron megyében érdemes felkészülni. Ezeken a helyeken a legerősebb lökések elérik, meghaladhatják a 70, a magasabban fekvő területeken és a keleti országrészben néhol a 80 km/h-t.

A Dél-Dunántúlon nagy szél nem lesz ugyan, de ott van némi esély zivatarokra, amelyeket akár jégdara is kisérhet.

Délelőtt nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet, északkeletről is levonul az eső, nyugaton gyenge intenzitással ekkor még maradhat. A nap közepén az ország délnyugati, déli felére vastagabb felhőzet érkezhet, és ott helyenként eső, zápor előfordulhat. A szél estére veszít majd az erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, de a déli, délnyugati határ mentén lehet ennél egy kicsit hűvösebb. Éjszakára 0 és 7 fok közé fog lehűlni az idő az előrejelzés szerint.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések