Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Úgy lett alelnök a Tiszában Forsthoffer, hogy ezt Péter gazdáin kívül senki nem szavazta meg


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter kamubarátnője már a múlté. Ilike már Kötcsére sem mehetett el…

A kiskakas már büszkén pózol az új alelnökkel. Még azt is bejelentette, hogy az új alelnöke, Ágnes 18 évesen a füredi Anna-bál szépe volt. 


(Egyébként az életkoráról semmit nem lehet tudni)

Most az alábbiakat posztolta a kiskakas:

Üdv a fedélzeten, Ági!

Nagy öröm számunkra, hogy Forsthoffer Ágnes elfogadta a TISZA elnökségének a felkérését és szeptember közepétől már nem csak turisztikai szakértőként, hanem a politikai közösségünk harmadik alelnökeként is aktívan segíti majd a működő és emberséges Magyarország megteremtését.

Ágnes közgazdász, a balatonfüredi közélet aktív és megbecsült tagja és egyben a családi vállalkozásuk elismert vezetője, hotel tulajdonosként pedig az emberséges munkáltató megtestesítője és emellett a balatoni turisztika egyik arca.

Ágnes már egy éve aktív tagja a TISZA közösségének és számtalan jótékonysági és önkéntes tevékenység kötődik a nevéhez.

ui.: ahogy sok sajtóorgánum már megírta, Ágnes 18 évesen a füredi Anna-bál szépe volt:)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések