Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Teljesen végük: Tarr Zoltán újabb hangfelvételén elmondja, 300 ember dolgozik az adóemeléseken már


Alább a Magyar Nemzet cikke, változtatások nélkül.

Újabb egyértelmű bizonyíték, egy hanganyag került szerkesztőségünk birtokába arról, hogy a Tisza Párt titokban készíti a kormányprogramját, amelynek részleteit a választásokig nem kívánják a nyilvánosság elé tárni. A felvételen Tarr Zoltán beszél tavasszal tiszás körben, úgy tudjuk, Budapesten. Magyar Péter jobbkeze, a Tisza alelnöke és európai parlamenti képviselője egyrészt elmondta, hogy 65 tematikus munkacsoportban mintegy háromszázan vesznek részt a programalkotásban.

Erről egyébként az év elején már esett szó, Magyar Péter januárban összehívott egy rendezvényt, amelyről a Facebook-oldalán is közzétett egy bejegyzést: „a Tisza több száz szakértőjével egyeztettünk ma a leendő kormányzásunk alapjairól az energetikától a megélhetési kérdéseken, az agrárium, az ipar és a magyar vidék jövőjén át, egészen a magyar költségvetés és gazdaság talpra állításáig” – írta a pártelnök, majd köszönetet mondott a 65 munkacsoport „neves szakembereinek”.

Nagyon későn hozzák nyilvánosságra a programot

De térjünk vissza a birtokunkba került hangfelvételhez! Tarr Zoltán nyomatékosította, hogy

nagyon-nagyon későn és sokára lesz nyilvános mindez, azért, amit az előbb Áron mondott.

Itt nyilvánvalóan Dálnoki Áronra utalt, aki a Tisza gazdasági szakértőjeként az elhíresült etyeki fórumon szavaztatta a közönséget a többkulcsos adórendszer bevezetéséről.

A felvétel szerint Tarr köntörfalazás nélkül megosztotta hallgatóságával azt is, hogy

ugyan vannak, léteznek, alakulnak ezek a szakmai elképzelések és hozzájuk is lehet jutni egyébként, de nem fogjuk publikálni ezeket.

A legfontosabb mondat ezután hangzott el, a Tisza alelnöke úgy fogalmazott: „Amit publikálni fogunk a választást megelőzően, az egy nagyon rövid kivonata lesz annak a programnak, amire készülünk. Azért, amit Áron elmondott.”

Teljesen világos tehát, hogy mindaz, amit az elmúlt két hétben megjelent Magyar Péterék kiszivárgott adóemelési terveiről, majd arról, miért is nem beszélnek a – lényegében megszorító jellegű – gazdaságpolitikai elképzeléseikről, az megfelel a valóságnak.

Tarr Zoltán az imént idézett hangfelvétel tanúsága szerint már tavasszal azt magyarázta tiszás körben, hogy a kormányprogramjukat eltitkolják, csupán egy, a kampánycéljaikat szolgáló kivonatot tárnak majd a választók elé.

Ez pedig azt jelenti, hogy Magyar Péterék a választók tudatos megtévesztésére készülnek.

A hangfelvétel ide kattintva elérhető.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések