Megtalálta, és őrizetbe vette a rendőrség azt az állatkínzót, aki hétfőn az autója mögé kötött a kutyáját, és körülbelül 95 km/h sebességgel húzta az aszfalton Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között.
A brutális jelenetről a Szurkolók az Állatokért Alapítvány osztott meg egy videót kedden.
A rendőrség közleménye szerint egy arra járó sofőr próbálta megállítani az állatkínzót, és rádudált. Az autó vezetője a kutyát berakta a csomagtartóba, majd elhajtott. Az esetet bejelentették a rendőrségre és a hatóság rendelkezésére bocsátották a videót.
A nyomozók ellenőrizték a helyszínt, ahol megtalálták a videóban szereplő autót és a sofőrt.
A házkutatás során meglett a kutya is, aki a rendőrség szerint nagyon rossz állapotban volt.
Azonnal értesítették az állatorvost, majd menhelyre szállították. A férfit állatkínzás miatt elfogták, és kihallgatás után őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
0 Megjegyzések