Barkóczi Balázs szóvivő szerint ekkora mérési hiba nem létezik.
„Az országgyűlési választások közeledtével egyre gyakrabban kerülnek elő azok a kamu közvélemény-kutatók, amelyek nem mérni, hanem befolyásolni próbálják a közvéleményt valamelyik párt érdekében. A Fidesznek és a Tiszának is van ilyen házi kamukutatója, a Fideszét Nézőpont Intézetnek, a Tiszáét pedig 21 Kutatóközpontnak hívják” – közölte Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.
A politikus arra reagált, hogy a 21 Kutatóközpont mindössze 2 százalékos támogatottságot mért a DK-nak, miközben a Tisza Pártnak 52 százalékot, a Fidesznek pedig 36 százalékot. (A Medián júniusi felmérése alapján 3 százalékos volt a DK tábora.)
Barkóczi Balázs szerint nem létezik akkora mérési hiba, mint amekkora a távolság a 21 Kutatóközpont és a Nézőpont Intézet adatai között. Előbbinél a Tisza 16 vezet százalékkal, utóbbinál a Fidesz 8 százalékkal, ami összesen 24 százalékos különbséget jelent.
Ekkora mérési hiba nem létezik, itt milliós nagyságrendben hazudnak ide-oda szavazókat az álkutatók
– fogalmazott Barkóczi Balázs.
Hozzátette: „Egy közös pont van azért a két cégnél, amiben a Fidesz és a Tisza kéz a kézben szeretné ugyanazt bemutatni, ez a DK támogatottsága, ami az év végére valószínűleg ezeknél a pártos házikutatóknál el fogja érni a mínusz 25 százalékot is. A közös ellenség, a DK ellen a Fidesz és a Tisza képes együttműködni álkutatásokkal is”.
A DK szerint a számok mögött nincs semmilyen valódi kutatás.
A pártok támogatottságban egyébként mindössze néhány százalékos elmozdulás volt látható az elmúlt hónapokban.
0 Megjegyzések