91 éves korában meghalt Giorgio Armani, világhírű divattervező – jelentette be a divatház.
A csoport közleményében arról írt, hogy „az Armani csoport alapítója és fáradhatatlan motorja” fáradhatatlanul dolgozott utolsó napjaiban is.
Armani a közlemény szerint szerettei körében, békésen hunyt el. Szombaton fogják felravatalozni Milánóban, ahol a gyászolók leróhatják előtte a tiszteletüket. A divattervezőt vasárnap szűk körben temetik majd el.
Giorgio Armani eredetileg orvosnak készült, de miután behívták katonának a divat felé fordult. Eleinte kirakatrendezőként és eladóként dolgozott Milánóban, a ranglétra legaljáról küzdötte fel magát, és tanulta ki a divatszakmát. 1975-ben, 41 évesen alapította a cégét, az évtizedek során pedig olyan nagy névvé nőtte ki magát, mint korában Coco Chanel.
A La Repubbica szerint a tervezőt nemrég kórházban kezelték, és otthon lábadozott. 2025 júniusában karrierje során először nem vehetett részt a férfi kollekciója bemutatóján. Ugyanakkor videóhívásban követett végig minden részletet, és ő maga szidta meg a munkatársait, amikor késve indult el az egyik bemutató.
Az Armani helyzete egyedülálló a divatiparban, miután Giorgio Armani azon kevés tervezők egyike volt, aki továbbra is egyedüli részvényese maradt cégének. A többi nagy divatházat – mint például a Guccit és a Louis Vuittont – már nagy konglomerátumok birtokolják. Azt még nem tudni, hogy hogyan alakul majd az Armani-ház öröklése, de 2024-ben a Bloomberg Intelligence elemzői 8-10 milliárd euróra becsülték a márka értékét.
0 Megjegyzések