Az egykori színészlegenda, Bruce Willis ma már arra sem emlékszik, hogy színészként ünnepelte őt Hollywood. Most felesége szólalt meg, hogyan vészeli át ezt a nehéz időszakot.
Bruce Willis ma már arra sem emlékszik, hogy egykoron az egyik legnépszerűbb színésze volt a filmvilágnak. Betegsége teljesen legyűrte, legfőbb támasza pedig felesége Emma Heming Willis, aki megosztotta negatív és pozitív tapasztalatait a színész betegségével kapcsolatban.
Amikor 2022-ben kiderült, hogy Bruce Willis frontotemporális demenciában (FTD) szenved, felesége, Emma Heming Willis úgy érezte, teljesen egyedül maradt. „Nagyon elszigetelt voltam. Féltem bárkinek is elmondani.” Bruce-nál először afáziát diagnosztizáltak, majd még ugyanabban az évben FTD-t. Emma ekkor már teljes állásban gondozta férjét, miközben gyermekeiket, a 13 éves Mabelt és a 11 éves Evelynt is nevelte. „Amikor valaki diagnózist kap, addigra a hozzátartozója már régen gondozó szerepében van” – mondta a People magazinnak. A betegség lassan, alattomosan jelentkezett. „Az FTD nem kiabál, hanem suttog” – fogalmazott Emma. „Nehéz volt megérteni, mikor volt még Bruce, és mikor kezdte a betegség átvenni az irányítást.” Bár a hivatalos diagnózis megkönnyebbülést is hozott, Emma világa mégis széthullóban volt. „Úgy éreztem, mindez csak velünk történik” – mondta.
Idővel
azonban erőt talált: szakértőkhöz fordult, közösségre talált más
gondozók között, és küldetésének tekintette a figyelemfelhívást.
„Rájöttem, mennyire fontos beszélni róla, hogy az emberek hamarabb
orvoshoz menjenek, hamarabb kaphassanak diagnózist, bekerülhessenek
klinikai vizsgálatokba” – hangsúlyozta.
Új könyve, The Unexpected Journey, útmutató azoknak a családoknak, akik neurodegeneratív betegségekkel küzdenek. „Megírtam azt a könyvet, amit annak idején nekem is a kezembe adhattak volna” – mondta. Emma ma már tudja: a gondozói lét egyszerre szól közösségről és kapcsolódásról, de teret ad az örömnek is. „A gyász mindig itt van, de megtanultam, hogy közben élvezhetem az életünket. Bruce is azt akarná, hogy ne csak a szomorúságban ragadjunk, hanem emelkedjünk fölé.” Ahogy fogalmazott: „Az egyetlen módja, hogy túljussak ezen, ha segítek másoknak, hogy kevésbé érezzék egyedül magukat.”
0 Megjegyzések