Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Betiltott rendezvényen való részvételre buzdít az Amnesty International


Mint arról portálunk is
beszámolt, a rendőrség betiltotta a „Pécs Pride” névre hallgató rendezvényt.

Az ún. „jogvédők” és hasonszőrű elvtársaik már körlevelekben biztatnak még önkormányzati képviselőket is a törvényszegésre.

Az alábbi képernyőfotókat a Magyar Jelen olvasója kapta, akit szintén a betiltott felvonuláson való részvételre ösztönöznek az Amnesty International munkatársai. 

Azaz, törvényszegésre.



Szabad országot szeretnének, ám ez nem vonatkozik mindenkire

Noha az ilyen felforgató szervezetek életellenes ideológiájukat mindig szép szavakba csomagolják, tetteikkel rendre bizonyítják, hogy az általuk hirdetett, „fennkölt” ideák korántsem vonatkoznak mindenkire. 

Erre Varga Tamás, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője hívta fel a figyelmet, aki maga is kapott egy ilyen meghívót, mint amilyet olvasónk is. Ő elmondta, korábban már szeretett volna részt venni egy Amnesty rendezvényen, ahol az előadás meghallgatása után kérdéseket is fel kívánt tenni. Azonban, mikor megjelent a helyszínen, legnagyobb megdöbbenésére a szervezők nem engedték be. Gyakorlatilag elzavarták a rendezvényről, az indoklásban pedig egyértelművé tették, politikai nézetei miatt nem vehet részt az eseményen. Ennyit a nyílt és elfogadó társadalomról.

(Magyar Jelen)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések