Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Árad a "szeretet": Orbán csicskáinak csúfolják, zaklatják az iskolában az egészségügyi államtitkár gyerekeit


Takács Péternek öt gyereke van, közülük már többen szenvedtek az iskolában amiatt, hogy édesapjuk az Orbán-kormány tagja – erről hosszan beszélt az interjúban. A politikus több konkrét esetet is elmesélt, így azt, hogy a középső fiát például közpénznek csúfolják. Mint mondta, a 15 éves lánya is tapasztalt már ilyesmit, de ő “már büszke MCC-s diák, ott végre megtalálta a közösségét”.

A nagy fiát érte a legsúlyosabb zaklatás, annyira, hogy kivették a XII. kerületi általános iskolából, mert rendszeresen olyan mondatokkal támadták, hogy 

“apád lop”, „rohadjatok meg”, „szétlopjátok az országot”. 

Az új iskolájában már jobb a helyzet, de előtte több hónapig ennek volt kitéve a gyerek. Egyszer az is előfordult, hogy foci közben egyik társa azt mondta a 10 éves fiának, hogy 

a családja “Orbán csicskája”, és nem engedte, hogy a segítségére siessen.

Takács minderről azt mondta, szörnyű, hogy a gyerekeket is belerángatják a politikai küzdelmekbe, és olyan esetről még nem hallott, amikor valakit “azért bántanának az iskolában, mert az apja ellenzéki politikus”. Szerinte ebből az látszik, hogy “gátlástalanok a politikai ellenfeleik”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések