Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

15 éves fiúra csapott le a készenléti rendőrség, állami intézmények rendszerének feltörésével gyanúsítják


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közlése szerint egy 15 éves Pest vármegyei fiút gyanúsítanak azzal, hogy tavaly ősszel több állami intézmény informatikai rendszerébe is jogosulatlanul behatolt, és adatokat szerzett meg.

A nyomozás szerint a tinédzser két különböző támadást is végrehajtott: előbb egy polgármesteri hivatal, majd egy állami szervezet rendszere ellen.

A hatóságok tájékoztatása szerint 

„tavaly októberben egy polgármesteri hivatal informatikai rendszerébe lépett be jogosulatlanul egy ismeretlen felhasználó, az egyik alkalmazott adatait megszerezve letöltötte a szerveren tárolt adatok egy részét”.

Néhány héttel később, novemberben egy állami szervezet levelezési rendszerébe tört be valaki, és „több száz címre küldött ki malware, vagyis rosszindulatú szoftvercsatolmányt”. A hivatalosnak álcázott dokumentum megnyitásával az elkövető a címzett számítógépén tárolt adatokhoz férhetett volna hozzá – jelenti a police.hu.

A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói a két ügy adatait összevetve arra jutottak, hogy ugyanaz a személy állhat mindkét támadás mögött. A kibernyomozók beazonosították, honnan indultak a jogosulatlan belépések, majd azonosították a felhasználót. A fiút szeptember 2-án fogták el, lakóhelyén házkutatást tartottak, és lefoglalták számítógépét, mobiltelefonját, valamint minden ott talált adathordozót. Ezek elemzése jelenleg is folyamatban van.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések