Szombat este Esztergomban lépett fel a Kárpátia zenekar.
El kell hogy mondjam, a Somogyi Polgári Pikniken Kassal Lajos kritikája arcon csapott. A világhírű lovasijászunk elmondta, hogy nem is érti azokat a kérdéseket, ami a pride-ról szólnak. Nekünk nem a másik szapulásával, kritizálásával kell törődnünk, hasznosabb lenne a magyarság eredményeiről, hagyományairól, eseményeiről beszámolnunk - tette hozzá.
Teljesen igaza van Kassai Lajosnak. Nekünk az a feladatunk, hogy azt továbbítsuk az Olvasók felé, amire büszkék vagyunk, ami büszkeséggel tölt el minket, ami magyar (amitől sugárban hánynak a hazaárulóink…). Amit át kell adnunk a következő generációnak.
Isten - Haza - Család
Számomra a Kárpátia munkássága, az pont ebbe a kategóriába tartozik.
Gyakran járok a koncertjeikre, idén nyáron Balatonlellén és a tegnapi esztergomi eseményre látogattam el.
Miután megfogadtam Kassai Lajos tanácsát, elhatároztam, hogy a Kárpátiával kezdem.
Petrás Jánossal készítettem interjút, az aktuális dolgokról beszélgettünk, illetve a koncertről készítettem néhány felvételt, bízva abban, hogy sok fiatal inkább ebbe az irányba fordul és nem a Pogány Indulókat, Azahriah-kat, Krúbikat fogja követni.
- Mostanában azt láthatjuk, hallhatjuk hogy divat lett a fiataloknál a “mocskosfideszezés”. A fesztiválokon, koncerteken, az előadók hergelésére elkezdenek tombolni. Én halkan megjegyezném, hogy ez egy provokáció néhány fizetett embertől, akik elkezdik és akkor egy kisebb mag rázendít a mocskolódó rigmusra, majd a Telex-től a 444-ig minden felületen tálalják a liberálisok. Leírják nekünk, hogy a “diktatúrában” a fiataloknak elegük van és már maguktól mocskolják a kormányt. Mi a véleményed erről?
- Ugye itt az a lényeg, hogy a színpadról mi hangzik el. Tehát mindig az együttesek, az előadók azok, akik bizonyos dolgokra rávilágítják a figyelmet. Tehát a Kárpátia is ugyanezt teszi, csak mi egészen másra világítunk rá, és természetesen mi is lázba tudjuk hozni az embereket. Ez neveltetés kérdése, satöbbi, satöbbi... Tehát vannak ezek a zenekarok, és most látom, hogy kezdenek kihullani. A 15 év után talán eszébe jut a kormánynak, hogy nem kellene őket tömni pénzzel, hanem van számtalan más előadó. Minket nem is kell, szerintem mi nem vagyunk sehová se valók, tehát nem kell minket ilyen “nemzeti izékre” meghívni. De azért van sok olyan előadó, akik oda valók.
Tudod, nekünk azt mondták régebben, illetve folyamatosan azt mondják, hogy mi politizálunk, és hát a politizálás az nem fér meg a színpadon. De ezek a kis nyomorékok akkor is politizálnak, ugyanúgy, az a politizálás megfért a színpadon tízen x évig.
Nem kellett volna ennyi ideig hagyni, mint ahogy nem kellett volna a Pride-ot se hagyni. Már nem is tudom, hogy mikor, de felszólaltunk ellene. Nemcsak mi, sok-sok előadó.
Hát, azt is addig húzták: “Jaj, mert ezek mégis csak hát, nem nem lesz ebből baj, hát csak aranyosan felvonulgatnak…”
Aztán látod oda jutott a dolog, hogy a ….(B betűs le nem írható szó - a szerk.) -lobbi a legerősebb lobbi már szerte az egész világon.
- Ezzel egyetértek. Viszont megemlítetted, ezért megkérdezném: ha én jól emlékszem, a gyurcsányi diktatúrában azért nektek is a radikális vagy hát a nemzeti zenekaroknak nem adták ki “szívesen” a helyeket…
- Nagyon jól emlékszel, persze. Nemhogy nem támogatták, hanem mindenhol, ahol csak tudtak keresztbe raktak. Nem baj! Ahol becsuktak egy ajtót, ott mi vágtunk a falra egy újat, azon bementünk...
- Igen, csak ezek a előadók meg a követőik ma diktatúráról beszélnek, sőt már énekelnek is. Szóval erre a kettős mércét akarok most rámutatni…
- Értem. Egyetlen egy probléma van, hogy én ezeket az előadókat nem követem, semmilyen szinten. Tudom, hogy vannak, de hogy miről locsognak, miről “izélnek”, ezt nem tudom. Hát, jó dolgukban, b*meg, nem tudnak mit csinálni. A fiatalok azt csinálják amire a szüleik megtanították őket…
- Ebből azt akarom kihozni, hogy 30-50-60-100 ezer forintos jegyekkel rohannak a fesztiválokra…
- Sz*r az élet biztosan…
Igen, és ott van a 200-300 ezer forintos telefon a kezükben, a ruhájuk is egy komolyabb összeg. Szóval ők mondják, hogy mélyszegénység van és diktatúráznak és a többi. Erről mit gondolsz?
- Megtehetik, tök jó!
(Nevet)
Ezen most tényleg kacarászunk, de “aki sír attól el kell venni” - mondták régen…
- Szerinted mennyire kontraproduktív az, hogy a mai “sztárok”, Azahriah-k és társaik mocskolják a kormányt, folyamatosan negatív véleményt fogalmaznak meg és akkor a kormány által épített stadionokban, csarnokokban tombolnak, zenélnek és érzik jól magukat.
- Én nagyon szívesen mondanék rá valamit, hogy ha ismerném a művész úr tevékenységét, és ismerném azokat az embereket, akik ilyesmit szeretnek. Nem tudom. Tehát aki énekel magyarul, angolul és valami f*szom tudja milyen nyelven, összehablatyol, hogy van ilyen világzene stílusban valami "izé", tehát most érted…
- Én dióhéjban elmondom neked, kb. minden száma a drogról szól, dzsangáról, a füves cigiről, a p*náról, és akkor így egy ilyen hablatyot képzelj el, amit a kurd gyrososnál hallanál, persze ha egyáltalán bemész oda… ilyen nyávogás. Amúgy “kappanhangú trubadúr” a beceneve, ez azért sok mindent elmond. Nem is érted a szövegét, mert fele angol, fele magyar, ilyen “salalala”. Szóval nem tudom micsoda, viszont ez a “művészet” ma?
- Sok minden művészet volt. Egyszer a Picassót kérdezték. Egy újságíró azt mondta neki: “ne haragudjon, de a a gyerekem is tud összepacsmagolni ilyet, amit maga készít”. Az interjú közben a Picassónál ott volt egy egy papír, meg egy ceruza és a beszélgetés közben el is készített gyorsan egy rajzot az újságíró részére. Majd azt kérdezte: “Ilyet is tud a gyereke? Mert én tudok…” - mondta.
Valahonnan valahova el lehet jutni a művészetben. De az, hogy egyszerűen csak hülyének születni, azt is lehet.
- Számomra még az kicsit vérforraló dolog, hogy ezek a mai "sztárok" kendőzetlenül kábítószerezésre buzdítják a követőiket.
Hát ez a 60-as évektől már megvolt. Tudod, mi éneklünk a “szilva, körte, cseresznyéről” (pálinkáról - szerk.) és ugyanazt mondják, hogy ez is az. Persze! Ez az biztos, hogy az egyik bódító szer, a másik kábítószer. Nem biztos, hogy a kábítószert kellene annyira propagálni… Ránk meg ezt ordítják: miért borozunk, miért sörözünk, miért pálinkázunk? De a kettő között óriási különbség van.
- Azért kérdezem, mert nekik meg van egy előadójuk, aki úgy kezdi a koncertjeit, hogy elkiabálja magát: “Szívtatok ma rendesen?” Szóval ez elképesztő számomra.
- Lehet, hogy a Pride-ról jöttek, és egymást jól lec*mmantották. Lehet, hogy erre gondolt…
- Említetted a Pride-ot, akkor megjegyezném, hogy kb. két hónapja vagyunk túl a betiltott Pride-on. Mi a véleményed erről a gyenge "diktatúráról"?
- Első körben sajnálom a rendőröket, akik csütörtökön még pacsiztak, pénteken meg már jött ugye a kúriai határozat, hogy szombaton mégis ott őrizgethették ezeket a szerencsétleneket, hogy nehogy elkalapálja valaki őket. Tehát én azt mondom, hogy mi is ez? Hogy a büszkeség meg a f*szom tudja ilyen izék miatt vonulgatnak fel. Aha. Ugye lett egy törvény, ami a gyerekeink védelmében van. Én úgy gondolom, hogyha a jövőre is ezt megpróbálják, akkor mi csinálunk egy gyermekvédelmi napot, ugyanoda kimegyünk a gyerekekkel, és akkor meg kell nézni, hogy - nem akarom ilyen helyzetbe kergetni a rendőröket, de dönteni kell - akkor most melyik jog az erősebb. Kit védenek, a gyerekeknek a jogait? Mert nekem ne mondja azt, hogy “akkor ne hozd ki”.
- Igen, Karácsony Gergőke is ezt javasolta.
- Na! Hát, ne!
- Szavadon foglak, én szívesen segítek ebben…
- Reméljük, hogy nem, reméljük, hogy nem jut el oda!
- Én úgy emlékszem, hogy Szerbiában volt egy keresztény, családos, hetero felvonulás és ha már a Pride-nál járunk: Magyarországra azt mondják, hogy diktatúra. Ukrajna meg már a “szabad, független, szuverén, jogállam”. Kijevben is akartak tartani egy homoszexuális-felvonulást- persze ez a legfontosabb a háború közben -a nacionalisták szétkergettek mindenkit öt perc alatt. Most akkor ez hogy fér bele az “európai értékekbe”?
- Ezt így kellene nekünk is szerintem, az európai értékeket védeni. Legalább ennyit. Na, akkor van egy piros pont az ukránoknak.
- Idevág: nemrég volt egy jelentős esemény Horvátországban. Zágrábban a Thompson lépett fel 500 ezer ember előtt. Még csak azt sem lehet mondani, hogy ingyenes koncert lett volna és azért mentek ki az emberek. Jegyet kellett venni rá. Én itt egyből rátok gondoltam, és bevallom picit irigykedtem is a horvátokra. Erről mit gondolsz?
- Persze, ugyanúgy mi is nagyon büszkék vagyunk, hiszen a horvátokkal minket Szent László óta összekötött a történelem, és az nem kevés, tehát jó sok száz év együtt jóban, rosszban. Én úgy gondolom, hogy ott ők ezt vérrel vívták ki, a függetlenségüket a Jugoszláviából, mert mindenki szépen legyen saját magában a nemzetek között. Ott a nemzeti érzelem, ami nem elvárás, az egy természetes dolog. Nem elvárták, így kelnek fel a gyerekek. A rádiókban ilyen zenéket hallgattak, horvát muzsikát hallgattak, köztük a Thompson-t. Nagyon sokat és természetesen az állam ezt elismerte minden szinten. Bár 12 éve nem léptek fel, tehát egy hatalmas esemény volt ez, amúgy meg nagyon jó muzsikát játszottak itt Szombathelyen is. Akkor is úgy hirdették, hogy a “horvát Kárpátia”, hogy ugyanúgy nemzeti rock zenekar, és természetesen ők előbb alakultak, mint a Kárpátia zenekar. Pl. a rádiók mind tele voltak velük, és ma is velük van tele folyamatosan. Tehát, ha megkérdezel engem, hogy mikor játszott a Kárpátia utoljára bármelyik rádióban?
Nem tudom, nem is emlékszem rá. Lehet, hogy soha…
- A napokban azt hittem, hogy rosszul hallok vezetés közben bekapcsoltam a Petőfi Rádiót és az Ismerős Arcok egyik száma ment. De a Kárpátiát én még nem nagyon hallottam…
- Ezt különben a a jogdíjak között se látom, mert még Svédországból is kapok kétszáz valamennyi forintot, még ott is lejátsszák valamilyen úton-módon a Kárpátiát, de Magyarországon ez nuku.
- Szerintem ez azért érdekes, mert egy Majka megcsinált egy kormány kritikus dalt, a Csurran cseppent, amivel már több mint 20 milliós megtekintést ért el a YouTube-on. Azt lehet mondani, hogy már ezek is komoly pénzek. Szóval kijelenthető, hogy ez egy üzletág lett, az O1G-re építenek…
- Ha ő így érzi és ez frankón hiteles, akkor azt mondom, hogy hát persze… nem kell mindenkinek tetsszen ez, az, vagy amaz. Itt a Majka esetében csak annyi a furcsaság, hogy egyszer ide hajlok, egyszer oda hajlok, egyszer amoda hajlok. Odahajlik ahova akar, sz*rok rá. Hát keressen, amennyit akar.
- Karácsonykor még kormányzati bulin súlyos milliókat szedett össze, majd neki nagyon rossz lett, átnyargalt az RTL-hez és elkezdődött nála ez a “támadjuk a kormányt” című történet. Most meg 25 milliós nézettségből csurran cseppen neki…
- Majd ők levívják a Dopeman-nel együtt, mert ők a rapperek, én nem.
- És van nekünk itt egy másik kedvenc személyiségünk, aki most miniszterelnök akar lenni, Magyar Péter. Ő kétszer nekiment ennek az erdélyi körútnak, de szerintem mind a kettő nagy lebőgés lett. Csinált magának egy Tusványost, ahol kb.20-an voltak. Az a kérdésem, hogy odavaló ő egyáltalán?
Igen, menjen! Még többet, még beljebb is… (nevet) Még jobban csináljon magából hülyét.Persze! Rajzolja körül magát, tapsolja meg magát. Figyelj! Először még egy kicsivel többen voltak, mert Nagyváradon még kikísérték százan, vagy százötvenen…
- Igen! Ott szólt a híveinek, hogy mindenki hagyja itthon a magyar zászlóját…
- Székelyföldre belépett, ott már csak húszan voltak. Most el kellene mennie úgy jó mélyre, tehát teljesen a közepére. El kellene mennie egy igazi, székely kocsmába. Na, ott kéretik hirdetni az igét.
- És akkor az utolsó kérdésem: a zenekarotok részéről mik a jövőbeli tervek? Koncertek, új dal, vagy album?
Igen, ez így. November 22-én a Barba Negrában lépünk fel. Egy albumunk nemrég jelent meg és jövő őszre tervezünk egy lemezt, amiről még azért nem beszélhetek, mert akkor meg kell hogy öljelek, maradjon az titok… (nevet)
- Köszönöm szépen az interjút!
Forrás: Bede Zsolt - Vadhajtasok.hu
0 Megjegyzések