Orbán a világpolitika kóklere – írta Dobrev Klára a Facebook-on.
A DK elnöke emlékeztetett, hogy Orbán Viktor azt mondta ma reggel, hogy „Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk: aki nincs az asztalnál, az az étlapon lesz.”
Az ellenzéki politikus kifejtette, „mindezt néhány órával azelőtt írta a miniszterelnök, hogy nyilvánossá vált: az európai vezetők felsorakoztak Zelenszkij mögött, és együtt mennek holnap Washingtonba. A német, francia, brit, finn és olasz vezetők egységesen Zelenszkij mellé álltak, és közösen találkoznak majd Trumppal.
Az üzenet világos: Európát nem lehet megosztani, hiába kínlódik szánalmasan Orbán. De azt is látjuk, hogy ebből az újonnan formálódó egységből ki lehet maradni – és ez nekünk, magyaroknak nem szánalmas, hanem tragikus
– zárt bejegyzését.
Vasárnap számos európai vezető jelentette be, hogy hétfőn csatlakoznak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz, akit a Fehér Házba vár Donald Trump.
Megerősítette részvételi szándékát Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Rutte, a NATO főtitkára és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.
Orbán a világpolitika kóklere Azt mondta ma reggel Orbán, hogy „Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk: aki...
Posted by Dobrev Klára on Sunday, August 17, 2025
0 Megjegyzések