Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vívás: románverés után döntős a férficsapatunk a vb-n


Romániát is legyőzte, ezzel fináléba jutott a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. 

A címvédő magyar férfi kardcsapat a georgiaiak és a kínaiak elleni sima siker után erősebb ellenféllel találkozott, az oroszokat és a franciákat megállító románok ellen ugyanis nem lehetett könnyed győzelemre számítani a tbiliszi vívó-világbajnokságon. Ennek megfelelően is alakult a mérkőzés, melyre már a csarnok közepén, a fő páston került sor. 

A hatodik párharc végéig szoros volt az állás, és az asszókon belül sem volt nagy mozgás. A hetedikben viszont Gémesi Csanád öttel is vezetett George Dragomir ellen, igaz, ebből csak hármat tudott megőrizni. Hasonlóan alakult Szilágyi Áron Vlad Covaliu elleni meccse is: előbb nőtt, majd ahhoz képest csökkent a különbség, de Rabb Krisztián így is négy találatnyi előnyben kezdhette a záróasszót Radu Nitu ellen. 

A kiírás alapján közép-európai idő szerint 17.35-kor kezdődő döntőben a magyarok az olaszokkal vívnak. A júniusi, genovai Európa-bajnokságon szintén velük csatáztak az aranyért, akkor tíz találattal jobbnak bizonyultak.

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron az idei Európa-bajnokságon remekül, egy csapat-aranyéremmel és egy egyéni ezüsttel tért vissza Achilles-műtétjét, majd kilenc hónapos rehabilitációját követően – a Mandinernek adott interjújában akkor azt mondta, a vb-n is (v)érmes reményei vannak. Igaza lett.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések