A Facebookon üzent a magyar miniszterelnök.
Pár óra leforgása alatt több mint 10.000-en csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz. Köszönöm, hogy máris ennyien jelentkeztetek. Nem állunk meg, a cél a végtelen, és a tovább! - írta Orbán Viktor.
A mai napon Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy szövetségre lépett a civil szféra jeles képviselőivel, és közösen megalapították az első Digitális Polgári Kört (DPK), amely itt érhető el: https://dpkor.hu/.
A kezdeményezés célja, hogy a magyarság kultúráját, nyelvét és identitását megvédje az online térben is, amelyben a digitális világ gyors fejlődése új kihívások elé állítja a nemzeteket.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak olyan „immunrendszerre” van szüksége, amely képes megvédeni a nemzeti értékeket a digitális térben.
A miniszterelnök a bejegyzésében kifejtette, hogy „a magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását.”
Hozzátette:
Megmaradni magyarnak a digitalizált világban is – ez a mi nemzeti algoritmusunk.”
A cél, hogy olyan közösségi alapú rendszert hozzanak létre, amely biztosítja a nemzeti értékek megőrzését az egyre inkább digitalizálódó világban.
A Digitális Polgári Kör lehetőséget ad mindenkinek, hogy aktívan részt vegyen Magyarország jövőjének alakításában. Orbán Viktor arra buzdította a polgárokat, hogy csatlakozzanak a DPK-hoz, és segítsenek megvédeni Magyarország sorsát a digitális korban.
0 Megjegyzések