Orbán Viktor péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt, ahol annak a kárpátaljai férfi ügyéről beszélt, aki kényszersorozás közben vesztette életét. A miniszterelnök szerint nem szabad finomkodni a szavakkal, kerülni kell az óvatoskodást, ugyanis a férfit „egyszerűen agyonverték”.
Nem meghalt, meg kényszersorozás közben elhunyt. Agyonverték – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádióban a szokásos péntek reggeli interjújában a Kárpátalján kényszersorozás közben meghalt férfiről. A kormányfő kiemelte, egy magyar állampolgárról van szó, „a mi közösségünkhöz tartozik, közjogi értelemben is, Magyarország védelme alatt áll, kerüljük az óvatoskodást, nem kell finomkodni, egyszerűen agyonverték”.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ügyet ki kell vizsgálni, szerinte a közösség kötelessége, hogy meg kell védeni akit agyonvertek. Kiemelte, hogy az ügy gyökere a háború: „a frontvonal messze van, Donyeck környékén, de szomszédos ország területén, a férfi 15-30 kilométerre lakott a határtól.
A veszélyek korában élünk, minden szónak jelentősége lehet. A Voks 2025 indokolt közös akciónk volt. Olyan országot, ahol kényszersorozás következtében agyonvernek egy embert, nem lehet felvenni az EU-ba
– jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, nem lehetnek elégedettek Ukrajna indoklásaival. A kormányfő kiemelte, egy felőrlő háborúval állunk szemben: „ez egy vérszivattyú”.
„Nem csak erkölcsi szempontból és miniszterelnökként mondom, de egy ilyen háborúnak nincs lezárása a harctéren, csak a diplomáciai síkon” – fogalmazott, majd annak a kritikájának adott hangot, hogy minden EU-csúcson meg kell hallgatniuk, hogy Ukrajna jó helyzetben van, érett az uniós tagságra, „mintha csak formalitás lenne a csatlakozás”.
Csak fogom a fejem, hogy Ukrajna készen áll az uniós tagságra. Ez egy orbitális tévedés. Kényszersorozásban emberek halnak meg, a gazdaság romokban, a háború lezárása a közelben sincs, ha felvesszük Ukrajnát, vele együtt a háborút is
– jelentette ki Orbán Viktor, majd úgy fogalmazott, a DK és a Tisza is háborús párt. „Ezek háborúzni akarnak. Ezek pénzt és fegyvert küldenének, hogy álljunk bele a háborúba” – mondta az Európai Parlamentben is jelen lévő ellenzéki magyar pártokról. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a Fidesz álláspontja egyértelműen a tűzszünet és a békekötés az ukrajnai háborúban.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: „az eu-s gazdaság elvesztette versenyképességét, a rezsiköltségek nőnek, a közös hitelfelvétel problémás”, ezért szerinte a gazdaság helyreállítására van szükség, nem valakinek a támogatására.
A végsőkig ellenzem a magyarok pénzének Ukrajnába küldését
– tette egyértelművé az álláspontját Orbán Viktor.
A kormányfő csütörtökön Győrben járt, beszédet is tartott az Audi termelésindítóján. A német óriásvállalat győri járműgyárában az Audi Q3 modell sorozatgyártásának elindítása alkalmából rendezték az ünnepséget. Ezzel kapcsolatban a Kossuth rádióban kijelentette, hogy „a gyár belenőtt a magyarok emberek életszövetébe”, amire ékes bizonyíték, hogy 11-12 ezer magyar ember dolgozik ott, 50 ezer ember kenyérkeresetét meghatározva.
„Büszkék lehetünk az ott dolgozó magyar emberekre, akik a magyar oktatásban pallérozódtak” – jelentette ki a miniszterelnök, majd elmondta, hogy megerősítették Magyarország és az Audi kapcsolatát. Mint fogalmazott, „Magyarország olyan szeretne lenni, mint Németország a migráció előtt, 15 éve volt”. Orbán Viktor szerint az európai gyárak szenvednek, „a brüsszeli bürokraták rossz sofőrök és navigátorok”.
A korábban bejelentett lakástámogatási hitelre rátérve elárulta, a fiatal családosoknak szeretne a magyar kormány lehetőséget biztosítani. Orbán Viktor szerint az egyik legfontosabb az, hogy ezeknek a családoknak tudniuk kell valahol lakni, ezért született meg a 3 százalékos hitel, amit olyanok vehetnek fel, akiknek korábban nem volt még ingatlanjuk.
0 Megjegyzések