Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nyolc gyanúsítottja van a szolnoki diszkóban történt tömegverekedésnek


Nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük két személyt őrizetbe vettek a szolnoki diszkóban péntek este történt tömegverekedés ügyében. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt hallgatták ki a gyanúsítottakat, az ügyben további kihallgatások várhatók.

Tömegverekedés tört ki július 25-én, pénteken éjszaka egy szolnoki diszkóban – nyolc ember tört be a szórakozóhelyre székekkel és lapátokkal felszerelkezve. Az esetről készült videót a közösségi médiában is felkapták, a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon közzétett tájékoztatása szerint a város úgynevezett Mentetlen részén található zenés szórakozóhelyen a koncertre érvényes jeggyel lehetett bemenni, de telt ház lett. Ekkor érkezett egy 10 fős csoport – akik elmondásuk szerint eltett jeggyel rendelkeztek –, de a biztonsági őrök a telt házra hivatkozva őket már nem engedték be.

Nyolc embert hallgattak ki, közülük kettőt őrizetbe vettek

Nem sokkal éjfél előtt a csoport tagjai szóváltásba keveredtek a biztonságiakkal, a társaság és a megsegítésükre érkező több tucat barát és hozzátartozó megrongálták a szórakozóhely berendezését, székeket, üvegeket dobáltak, betörték az ajtókat és ablakokat, és bántalmazták a jelenlévőket. Megbotránkoztató magatartásukkal riadalmat keltettek több száz szórakozni vágyó fiatalban – közölte a hatóság.

A rendőrség a garázda cselekmény felszámolását követően minden részletre kiterjedő felderítést folytatott és jelenleg is folytat annak érdekében, hogy valamennyi elkövetőt azonosítsa és elszámoltatassa. Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt eddig nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat. További gyanúsítottkihallgatások várhatóak a napokban

– közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy a bűncselekménnyel összefüggésben több tucat kamerafelvételt elemeztek és értékeltek a bűnügyesek, és több helyi lakost gyanúsítottként hallgattak ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések