Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megtámadtak egy német diákot Brüsszelben, mert MAGA sapkát viselt


A gyanú szerint megtámadtak egy, a Német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) kötődő diákot Brüsszelben, miután támogatásáról biztosította Donald Trump amerikai elnököt. A feltételezett támadás a Luxemburg téren történt, ahol az európai parlamenti képviselők, munkatársak, gyakornokok és lobbisták találkoznak, egy kőhajításnyira az Európai Parlamenttől Brüsszelben. 

Július 3-áról 4-ére virradó éjszaka a 24 éves észak-rajna-vesztfáliai, MAGA sapkát viselő férfit állítólag többször megütötték – írja a Brussels Signal. 

A t-online német hírportálnak adott nyilatkozata szerint számos vágásos sérülést és agyrázkódást szenvedett, és a feje hátsó részén lévő sebét össze kellett ölteni a kórházban.

Egy képen láthatóak voltak az arcán lévő vágások, amelyek állítólag a támadás következményei voltak. A fiatalember névtelenséget kért, és azt szerette volna, ha az arcát eltakarják, mert fél a további lehetséges támadásoktól.

A t-online szerint arra utaló jelek voltak, hogy egy parlamenti igazolvánnyal rendelkező férfi vett részt az állítólagos támadásban.

René Aust európai parlamenti képviselőt, az Alternatíva Németországért (AfD) EP-küldöttségének tagját és a Szuverén Nemzetek Európája (ESN) parlamenti csoport társelnökét egy szemtanú tájékoztatta az állítólagos incidensről, aki jelentette azt Roberta Metsolának, az EP elnökének.

A konzervatív állampolgár elleni [llítólagos támadás egy sorozatnyi megfélemlítési kísérlet és támadás része, amelyeket állítólag az Európai Parlament baloldali és „zöld” frakcióinak alkalmazottai vagy tagjai követtek el – mondta Aust a Brussels Signalnak július 8-án küldött válaszában .

„Ez magában foglalja Ferenc pápa részvétnyilvánításának helyszínének megrongálását, egy ESN/AfD alkalmazott megfenyegetését, valamint az épületben zajló rendezvények során történt megfélemlítési kísérleteket. Most pedig ugyanezt a fizikai agressziót látjuk a Parlament közvetlen közelében.”

Aust hozzátette:

A baloldali szélsőséges oldal erőszakra és brutalitásra való növekvő hajlama, amely régóta megfigyelhető az utcákon, most az intézményeket is érinti. Nem szabad tolerálni a fenyegetéseket és az erőszakot. Mihamarabbi felépülést kívánok az állítólagos baloldali szélsőséges támadás áldozatának.”

Az EP sajtóosztálya a Brussels Signalnak adott válaszában közölte:

„Tudomásunk van a múlt héten az Európai Parlament közelében történt incidensről szóló jelentésekről. Mivel ez a helyi hatóságok hatáskörébe tartozik, kérjük, hogy minden vonatkozó információt továbbítsanak nekik kivizsgálás és megfelelő intézkedések megtétele céljából.” 

Az állítólagos áldozat a rendőrségen is jelentette az esetet, és a meghallgatás másolatát megosztotta a t-online-nal.

A feltételezett támadás idején a fiatalember fehér baseballsapkát viselt, amelynek elején az aranyszínű „Make America Great Again” felirat és a hátán a „Trump” név szerepelt.

Elmondta, hogy az EP épületéből a környékbeli kocsmákba ment át, és különböző parlamenti csoportok alkalmazottaival találkozott, köztük az AfD és a CDU európai parlamenti képviselőivel.

Hajnali 1 óra körül, miközben a The Network nevű bárban beszélgetett, egy fiatal nő állítólag megragadta a sapkáját, és sértegetni kezdte, „rasszistának” nevezve, és azt mondva, szégyellnie kellene a sapka viselését. 

Kicsivel később állítólag három fiatalember csatlakozott a verekedéshez, akik angolul, francia akcentussal sértegették őt, és „nácinak” nevezték. Állítólag mindhárman fizikailag bántalmazták, fejbe ütötték. Az állítólagos áldozat szerint az egyiküknél EP-igazolvány volt.

A t-online által megtekintett rendőrségi jelentés szerint mindhárom támadót „észak-afrikainak” nevezte. Mielőtt elmenekült volna, az egyik támadó állítólag azzal fenyegette a fiatalembert, hogy legközelebb rosszabb lesz a helyzet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések