Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megtalálták a húszik által a Vörös-tengeren elsüllyesztett hajó legénységének néhány tagját


A világkereskedelem számára kulcsfontosságú övezetben a húszik akciói rendre megzavarják a hajóforgalmat. Legutóbb, szerdán a libériai zászlóval közlekedő görög tulajdonú Eternity C-t süllyesztették el, a legénység négy tagját ma sikerült biztonságba helyezni a mentőalakulatoknak – jelentette be csütörtökön az Európai Unió Aspides nevű vörös-tengeri védelmi missziója, hozzátéve, hogy ezzel 10-re emelkedett a tengerből kimentettek száma.

A libériai zászló alatt haladó, görög tulajdonban lévő Eternity C ellen hétfőn intéztek támadást a húszi lázadók, ötven tengeri mérföldre délnyugatra a Vörös-tenger partján fekvő jemeni Hodeidah kikötővárostól. Az akció nyomán a hajó – fedélzetén 22 fős legénységgel és három biztonsági emberrel – elsüllyedt, az emberek pedig a vízbe ugrottak.

Tengerbiztonsági források szerint a húszik a legénység hat tagját ejtették fogságba, míg kedden az üzemeltető azt közölte, hogy a támadásban hárman meghaltak és legkevesebb ketten megsebesültek. Maguk a lázadók csupán arról adtak ki közleményt, hogy a legénységből „néhány embert” kimenekítettek a hajóról, valamint videofelvételt is közzétettek a süllyedő Eternity C utolsó perceiről. A Diaplous görög tengerbiztonsági cég azt közölte, folytatja a keresést az eltűntek után – írja az MTI.

Továbbra is aggódunk a legénység húszi fogságba esett tagjai miatt (...); biztonságuk és mihamarabbi kiszabadításuk kiemelten fontos számunkra

– jelentette ki Ellie Shafik, az egyesült királyságbeli Vanguard Tech nevű tengerbiztonsági vállalat egyik tisztségviselője. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések