Irigyek, maradiak, és embertársaik helyett az állatokkal beszélnek – egyebek mellett így gúnyolja a magyar gazdákat a Tisza Párt agrártanácsadója egy korábban készült videójában. Az időközben törölt felvételen Kökény az emberi elmúlás kapcsán is kegyeletsértő kijelentéseket tett, egyebek mellett azt nevezte kívánatosnak, ha az ember tápanyagforrásként térne vissza a természetbe. Kökény Attila nemrégiben csimpánzokhoz hasonlította a gazdákat, akiket egy másik alkalommal majmoknak is nevezett.
Kökény Attila már évekkel ezelőtt gyalázta a magyar gazdákat. Még el sem ült az a botrány, amit a Tisza Párt egyik agrártanácsadója azzal keltett, hogy csimpánzokhoz hasonlította a hazai kistermelőket, máris újabb felvétel került elő, amelyen a férfi a mezőgazdaságból élőkön gúnyolódik.
A 2017-es – azóta törölt – videóból kiderül, hogy Kökény mélyen lenézi a magyar gazdákat, akiket még irigynek is tart.
A magyar paraszt nem szívesen osztja meg a sikereit. A kárát sem, azt meg még inkább nem, mert akkor kiröhögik a kocsmában. De a sikert sem, mert akkor nehogy a másiknak jobb legyen nála
– fogalmazott Kökény Attila, hozzátéve, hogy sokkal jobb véleménye van például az osztrák, a német és az amerikai gazdákról.
Egy korábbi rendezvény kapcsán pedig leereszkedően beszélt arról, hogy miként okította ki a gazdákat, akiket maradi, tájékozatlan és lassú felfogású emberekként állított be.
„Amikor […] Ferencszálláson tartottunk ilyen zártkörű összejövetelt, háromnapos konferenciát csináltunk, ahol a gazdaságait bemutatta elég sok termelő. Amiben az volt a vicces, hogy képzeljünk el olyan gazdákat, akik alapvetően nem szeretnek megszólalni, ugye hát inkább az állattal beszélnek, mint az emberrel. A számítógéphez annyit se értenek, hogy egy e-mailt küldjenek, és akkor egyórás PowerPoint prezentáció… [nevetés] Szóval ez volt a legnagyobb sikerem az életben komolyan, hogy rávettem a gazdákat, hogy csináljanak ilyeneket” – fogalmazott.
Egy másik, korábbi videóban Kökény az emberi elmúlásról és a végső nyughelyre helyezésről is ízléstelenül, sőt kegyeletsértően beszélt.
Igen hasznos volna, ha az ember is visszatérne a természetbe mint egy tápanyagforrás. Mert itt mindenki megeszik mindenkit a környezetünkben, csak mi gondoljuk úgy, hogy minket majd nem esz meg senki. Dehogynem, hát minket is. […] Szóval ezer kukac formájában éledünk újjá mindenhol – fejtette ki Kökény egy előadása során a bizarr nézeteit,
amelyekhez szerinte jól illik, ha például ráültetik a „nagypapára a meggyfát”, de alternatív megoldásként azt is megemlítette, hogy „vannak ilyen gomba lebontós ancúgok. Nagyon drágán adják, de felveszi az ember, be van preparálva spórákkal és akkor azzal eltemetik az embert és gyakorlatilag lebontja őket a gomba”.
Ugyanebben – az időközben szintén törölt – videójában egy helyen Kökény majmoknak is nevezte a gazdákat, akik szerinte az ősi, primitív és irracionális félelmeik miatt nem művelik szakszerűen a földjüket.
Legutóbb pedig az Európai Unió tervezett agrárreformja – vagyis a földalapú támogatások kivezetése – kapcsán írt bejegyzése alatti kommentben hasonlította csimpánzokhoz a kistermelőket. Noha a közfelháborodás miatt bocsánatot kért egy Facebook-bejegyzésben, a közösségi médiás interakcióiból kiderül, hogy továbbra is viccesnek tartja a gyalázkodó hasonlatát.
Magyar Péter eközben Kökény egyik felháborító kijelentésétől sem határolódott el, s a jelek szerint a Tiszában továbbiakban is számítanak a munkájára. Az agrártanácsadó februárban tűnt fel a Tisza Párt kongresszusán, ahol Bóna Szabolcs és Varga Lőrinc mellett annak az agrárkerekasztal-beszélgetésnek az egyik szereplője volt, amit személyesen Magyar Péter vezetett.
A párt szócsöveként működő Kontroll portál beszámolójában idézték is Kökény szavait. A botrányt kavaró posztja alatt pedig Kökény maga írta, hogy rendszeresen küld anyagokat Magyar Péter európai parlamenti asszisztensének.
(MNO)
0 Megjegyzések