Tragédiába torkollott egy közlekedési baleset Budapest 23. kerületében csütörtök délután. Egy motoros frontálisan ütközött egy autóval, majd a HÉV-sínekre zuhant. A mentőhelikopterrel kórházba szállított férfi életét már nem tudták megmenteni. Most kiderült, ki volt a baleset áldozata.
Szemből egymásba hajtott egy motorkerékpár és egy autó Budapest huszonharmadik kerületében, a Haraszti úton. A kétkerekű jármű a HÉV-sínekre zuhant. A motoroshoz mentőhelikopter érkezett. Az érintett útszakaszon nem lehetett közlekedni, ez érintette a közösségi közlekedést is.
A BKK Infó közölte, hogy a H6-os ráckevei vonatok Dunaharaszti külső és Pesterzsébet felső között egy vágányon közlekedtek. Közvágóhíd és Dunaharaszti külső között autóbuszok jártak.
Magyarország egyik leghíresebb kézműves/késműves kovácsa volt, akit Budapest huszonharmadik kerületében, a Haraszti úton halálos motorbalesetet szenvedett. Hochstein György a magyar „késes közösség” megbecsült tagja volt, nagy népszerűségnek örvendett a szakmájában – írja az Infostart.hu.
Szombaton rendezik Székesfehérváron a Tűzzel-vassal Fesztivált, és Hochstein György lett volna az egyik kiállító, vélhetően nagyon sokan várták, hogy lássák a munkáit. A hétvégi esemény a késes és késkészítő mesterek, valamint a kovácsok és fegyverkovácsok országos találkozója.
“Ma elment egy jó barátom akivel hosszú évek óta együtt imádtuk a késeket és a velejáró készítés minden dolgát! Az én gépeimmel dolgozott,nagyon sokat agyaltunk új és jobb dolgokon! Sajnos ma,nem voltak mellette azok az Őrangyalok akik megóvhatták volna ettől a szörnyű balesettől! Az ég áldjon barátom,nyugodj békében Hochstein György! Az emléked mindig velünk lesz!” – így búcsúzott a férfitől az egyik barátja a közösségi oldalon.
0 Megjegyzések